Közzétéve: 2019.03.21. | Kőváry Anett
Könnyen érezhetnénk magunkat időnként celebnek, mi, anyák, mert legalább annyi megjegyzést és ítéletet kapunk, mintha a nyilvánosság előtt élnénk az életünket. Az ősanya/szaranya besorolás mellett a második leggyakoribb a nem foglalkozik magával/túl sokat foglalkozik magával skatulya.
Azzal mondjuk egyet tudok érteni, hogy az embernek adnia kell magára, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő, anya-e vagy sem, egyszerűen az élet, a testünk és lelkünk tiszteletét jelenti, ha nemcsak tiszták, de önmagunkra igényesek is vagyunk. Mondom ezt úgy, hogy nekem is volt kinyúlt melegítős időszakom, sőt, ahogy korábban írtam, most is előfordul olyan, hogy pálmafacopfban, macinaciban viszem a gyereket oviba, összességében viszont nagyon odafigyelek magamra. Sokakat mégis zavar ez.
Mikor kiderül, hogy diétázom, rendszeresen megkapom a “de hát így is olyan csinos vagy, nincs is rá szükséged” mondatot. Olyankor mindig el kell mondanom, hogy nem elsősorban a külsőm, hanem az egészségem miatt figyelek oda arra, mit eszem, és hogy a diéta nem egyenlő a koplalással, habár sok lemondással jár, de hiszek benne, hogy mindez kifizetődik majd, amikor 92 évesen is simán beállok majd fa pózba.
Ennek ellenére, ha egy anya ad magára, akkor
a) könnyű neki, nincs más dolga, a gyerekkel se törődik
b) könnyű neki, megengedheti magának
c) könnyű neki, rengeteg pénze van
d) biztos, hogy nincs otthon rendben valami
e) biztosan van valakije
ezek közül valamelyik, vagy ezek tetszőleges kombinációja általában a megjegyzések tárgya. Az viszont legritkábban merül fel, hogy az illető egyszerűen csak
a) megbecsüli saját magát
b) megdolgozik a magára fordítható időért
c) megdolgozik a magára fordítható pénzért
d) szeret tetszeni magának, a férjének, élettársának
e) igénye van csak saját magával szemben.
Viszont ironikus módon, ha valaki esetleg kevesebb fordít időt önmagára, máris megkapja a környezetétől, hogy
a) egyáltalán nem foglalkozik magával, csak a gyerekkel
b) pedig megengedhetné magának
c) anyagilag sincs korlátozva
d) biztos, hogy nincs otthon rendben valami
e) a férjének/élettársának biztosan van valakije.
Klasszikus van rajta sapka, nincs rajta sapka eset. Pedig az önmagunkra fordított idő nem jutalom, hanem életfeltétel kellene, hogy legyen, és nem feltétlenü és elsősorban a külső miatt. De egyébként: és ha a külső miatt, akkor mi van?
Sok olyan anyát ismerek, aki hozzám hasonlóan nem azért nem eszik cukrot és cukros dolgokat, mert nem szereti – lássuk be, kevés finomabb dolog létezik egy krémes, omlós brownie-nál, vaníliafagyival, eperöntettel és mentával -, mégis lemondunk róla, mert nem akarunk cukorbetegek lenni. Miért zavar ez bárkit is? És miért pont azt zavarja, aki akaratgyengesége miatt nem tud lemondani az édességről, pedig már az orvosa is figyelmeztette?
Sok olyan anyát ismerek, aki vér, verejték, hosszú szervezés és sok próbálkozás árán, de be tudta építeni az életébe a mindennapi mozgást. Csörgő Adri fitnesz-világbajnok személyi edzőnek köszönhetően például olyan edzéstervet kaptam, ami a nappalimban simán végezhető, mert az edzőtermet egyszerűen nem tudom bepasszírozni az otthon-ovi-munkahely háromszögbe. Sokszor van, hogy Olíviával együtt csináljuk a gyakorlatokat: neki a plüssállatkái a kézi súlyzók, a kitöréseknél néha az ölembe mászik, minden mást pedig leutánoz a maga módján. Miért zavar ez bárkit is? És miért pont azt zavarja, aki akaratgyengesége miatt nem bír egy guggolást se megcsinálni, aki lifttel tesz meg egy emeletet lefelé is, pedig már az orvosa is figyelmeztette, hogy csapnivaló állapotban vannak a mozgásszervei.
Hazugság lenne persze azt mondani, hogy a szigorú életmód kialakításában nem ösztönzött a testem változása: a hasamban nevelkedő, majdnem négykilósra nőtt gyerek hagyott azért nyomot, főleg szétnyílt hasizom és kissé megereszkedett bőr formájában. A hátsó combomon narancsbőr jelent meg, amim soha az életben nem volt, de Adri biztatott, hogy az csakis a koffein miatt van, úgyhogy elhagytam a kávét, zöld- és fekete teát is. Hosszúak a napjaim, nem alszom többet hat óránál, mégis energikus vagyok, és még tetszik is, amit a tükörben látok.
Az pedig már csak kamatos kamat, hogy a lányom számára a világ legtermészetesebb dolga a jógaszőnyegen kezdeni és befejezni a napot. Ennek pedig még a saját jó formámnál is jobban örülök.
Mondják sokszor, felmentést keresve, persze, szerencsés alkat vagyok. Így igaz. De nem úgy, ahogy gondolják. Szerencsés alkat vagyok, mert megtanultam, hogy befektetett munka nélkül nincs siker, és azt is, hogy magától nem lesz gömbölyű a fenék, se nem kockás a has. És azt is, hogy a lélek nyugalmához és erejéhez kell egy kényelmes test, ami nem is baj, ha erős. És ez nem önmagam nem elfogadásáról szól, hanem pont arról, hogy ki akarom hozni magamból a maximumot.
Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Látom, hogy hálistennek egyre több anya erején felül dolgozik azért, hogy ép és egészséges maradjon a teste, benne a lelke is. Látok anyákat futóruhában kirohanni az oviból, és olyan anyákat is látok, akik futva jönnek a játszótérre, hogy a gyerekkel együtt magukat is átmozgassák.
Rossz anya lenne az, aki ad magára? Nem múltak már el azok az idők, amikor a jó anyaság – mártíranyaság? – ismérve az elhanyagolt személyiség volt? Aki magával törődik, biztos, hogy a gyerekével nem? Épp máshogy gondolom: hiszem és ki merem jelenteni, hogy csak az tud értéket átadni, aki önmagát is értékeli. És csak az tud szeretetet tanítani, aki önmagát is szereti.
Legutóbbi bejegyzések