Közzétéve: 2019.03.18. | Kőváry Anett
Az altatás? Véget nem érő várakozás. Várok arra, hogy történjen valami, vagy épp arra, hogy ne történjen semmi – pontosabban ez volt néhány hónappal ezelőttig. Most már ő igényli, hogy egyedül aludjon, ahogy azt is, hogy egyedül aludjon el. Pedig kisebb-nagyobb szüneteket kivéve mindvégig velem aludt. Mégsem lett semmi baja. Mostanában már csak néhány percig maradhatok mellette: mese, átbeszéljük a napi eseményeket, most már meheccs ki, anya. Olyankor még én kérem, hogy bújjunk össze picit.
A pici összebújás alatt végiggondoltam, hányan, hányféleképpen csináljuk ugyanezt.
Gondoltam rád, aki – hozzám hasonlóan – a gyerekágyban nyomorogva, lapra feküdve és lapra ölelve azon gondolkodsz, jó ötlet-e becsukni a szemedet. Mert ha engedsz a csábításnak, annak jó eséllyel az a vége, hogy 8-10 percig békésen alszol, majd felriadsz, és soha többé nem alszol vissza.
Ha viszont nem csukod be, akkor egyszerűen elájulsz a kimerültségtől, miközben tudod, hogy az utolsó adag ruha még a mosógépben várja a teregetést, vagy a mosogatógépbe kell bepakolni, el kell készíteni az úszócuccot, olvasni is jó lenne, meg persze tornázni is.
Hogy ébren tartsd magad, kezedbe veszed a telefonodat, miközben a kiskiflidet szorosabban magadhoz öleled, megnézed a legújabb recepteket a No Saltyn vagy a Mindmegettén, olcsó nyaralást keresel az Utazómajmon, elhűlsz rajta, hogy meghalt Baló György, nyomsz egy futólájkot a régi ismerős szőke kisfiára, hallod, hogy egyenletes lett a szuszogás, óvatosan kihúzod a bal kezedet a feje alól, puszival elköszönsz, kiosonsz, és fogalmad sincs, hogy aludj, teregess, a konyhát rendezd el, pakolj vagy összerogyj a lakás közepén.
Gondoltam rád is, aki egyik kezedet a kiságy rácsán bedugva simogatod a babád pocakját a hálózsákon keresztül. Elgémberedve kucorodsz össze a földre terített matracon, és azon gondolkodsz, melyikőtöket merített ki jobban az altatás előtti ötven perces masszív armageddon. Nézed a puha kis tökmag fejét, és el sem hiszed, hogy ez a csöndesen pihegő tündér milyen zajt képes kiadni magából. Tudod, hogy ha megmozdulsz, azonnal felébred, ördögi kör ez, mert ha nem teszed a hasára a kezedet, soha nem alszik el, ha viszont rátetted, soha többé nem veheted el, mert menten felébred. Óvatosan, de határozottan mégis megpróbálod kihalászni az elzsibbadt kezedet, ügyesen kikerülöd a szőnyegen aknamezőként elterülő építőkockákat, hősiesen és halkan behúzod az ajtót, és amint lehuppansz a kanapéra, már jelez is a bébicsősz: indul az éjszakai járat.
Gondoltam rád, aki egyedül maradtál a gyerekkel, és már napok óta próbálod a hülye suttogó hülye módszerét, szenvedteted a gyereket és magadat is, láttam, hogy rájöttél, mekkora faszság az egész, és a harmadik estén magadhoz vetted a picit, az öledben altattad el, megnyugodtatok mindketten, mert tudtad, megtanul ő majd egyedül elaludni, ha itt az ideje. Láttam, ahogy végül az ágyadba tetted, és mindketten békés pihenésbe kezdtetek.
Gondoltam rád, aki napok óta végigzokogod az estéket, mert mindig jól indul, énekkel, mesével, öleléssel, de a vége rémálom, mert nem jön az álom, mert vagy a kaja volt túl sok, vagy az ébrenlét kevés, lehetetlen megfejteni, hallottam, ahogy ordítasz, azt is, hogy bántottad utána magad, de hidd el, hogy nem a te hibád, mindenki átesik ezen, még az is, akinek azelsőnaptólvégigalusszaazéjszakákat. Láttam, hogy kivagy, azt is, hogy becsaptad magad után az ajtót és az udvarra rohantál, el egy kicsit a minden elől, láttam, hogy rá is gyújtottál, azt is, hogy megnyugodtál, aztán gondosan kezet- és fogat is mostál, pólótcseréltél, láttam, hogy újra nekilendültél.
Rád is gondoltam, aki három óra alatt már ötödször ébredsz fel előbb a kisebbikhez, aztán a nagyobbikhoz. Láttam, ahogy próbáltad felváltva nyugtatni őket, hogy az apjuk pihenni tudjon. Láttam, hogy a kezedbe temetted az arcodat, láttam, ahogy potyognak a könnyeid, és hallottam, ahogy azt mondod, nem bírod tovább. Hallottam azt is, hogy erre te képtelen vagy. Aztán láttam, ahogy megtörölted a szemedet, nagy levegőt vettél és csináltad tovább.
Láttam az erődet, még ha úgy is érezted, hogy elhagyott.
Legutóbbi bejegyzések