Mert mi aztán tudjuk, hogy mi történt

Előre tudom: darázsfészekbe nyúlok, mégsem megyek el a téma mellett. Tegnap óta látható a Michael Jackson állítólagos molesztálási botrányáról szóló dokumentumfilm első része Magyarországon. Rögtön kijelentem: nem láttam az Elhagyni Neverlandet, nem is konkrétan a filmről írok. Eldönteni meg pláne nem szeretném innen a kanapémról, Jóbarátokat nézve, hogy vajon igazak-e a vádak – megtették ezt mások helyettem Szigetszentmiklóstól Hollókőig. Pontosan ez a témám. Megint. Az internet rögtönítélő bírósága. 

Írtam már korábban, másik helyen a gyerekét megölő ceglédi anya történetével kapcsolatban, mennyire veszélyes és káros a tények pontos ismerete nélkül határozottan és hangosan kiállni egyik vagy másik oldal mellett. (Az írást akkor közlő felület azóta megszűnt, úgyhogy hamarosan itt újra megjelentetem majd.) A Jacko-sztori feldolgozásáról szóló összefoglalók és kritikák alatti kommenteket olvasva viszont újra az az érzésem, hogy basszus, milyen szerencsés nép vagyunk mi magyarok, mi magyar internetezők, mert mindent, mindent is tudunk olyan dolgokról, melyek térben és időben is tőlünk végtelen távolságra történtek. Ritka a józan gyanakvás, ami pedig a legmegdöbbentőbb, hogy az újfent vádba keveredett főhős életműve és halála mintha felmentés lenne minden állítólagosan elkövetett bűne alól. 

“Halottról vagy jót vagy semmit! Megint valaki bizniszt látott benne, hogy ha egy világsztárról csinál dokumentumfilmet, akkor az biztos eladhatóbb lesz. De még ha igaz is lenne, akkor is mett kell egy halott emlékét bolygatni! Régen mindenki csodálta, éljenezte, most meg lassan már megvetik!”

Ezt írja valahol az egyik kommentelő, gyönyörűen összefoglalva benne mindazt, amiről írok: fantasztikus dalokat énekelt, úristen, hát ki tudja kiverni a fejéből például a They Don’t Care About Us ritmusát, vagy a Beat It dallamát, és tényleg sorolhatnám egy teljes külön bejegyzésben az elképesztő zenéket, amiket ez az ember ránk hagyott. De semmissé teszi alkotói nagysága mindazt, amit a körülötte lévő kisfiúkkal állítólag elkövetett? Felülírhat egy mesterien kitalált refrén egy állítólag megnyomorított életet? Majd jön a kedvenc mentségem, a halál. Tekintve, hogy az anyám utáni gyászom még meglehetősen friss, ambivalens kapcsolatunk miatt pedig lassan és nehezen is könnyül mindez a lelkemben, azt hiszem, nyugodtan leírhatom, hogy bizony az elmúlás egyáltalán nem menti fel az elmúltat mindaz alól, amiket elmúlása alatt tett. Bármennyire is hiányzik az anyukám, bármennyire pokoli volt újra az elmúlt másfél-két hónap nélküle, bármennyire is hiányzik az ölelése, nem tudom, nem akarom és nem is fogom soha elfelejteni azokat a bántó dolgokat, amiket életében velem tett, akarva vagy akaratlanul. Ha nem így lenne, nem is lett volna értelme sem a létezésének, sem a halálának, hiszen nincs akkor tanulság. 

A halál nem jelent egyenes utat a mennyországba, sem földi megdicsőülést, a halál pont, hogy magában hordozza a mérlegelés és a következtetés-levonás kiváló lehetőségét: mit tett jól, mit nem, és ami talán még fontosabb, mit tettem jól én és mit nem vele kapcsolatban.

“Miiii? Ti elhiszitek ezt a szemen szedett hazugságot? Teljesen egyértelmű, hogy csak a pénzről szól az egész. Szegény Jacko már nincs is közöttünk, így ez egy rettentő aljas húzás a készítők részéről!”

Azt írja: teljesen egyértelmű. Megismétlem: teljesen egyértelmű. Tehát minden kétséget kizárólag úgy van, ahogy az illető írja, csak a pénzről szól az egész. Ő ezt tudja, telefonnal a kezében, Trónok harcát nézve kijelenti, hogy mi a tényállás. Nem gondolkodik el, nem sorakoztat fel érveket pro és kontra, hanem kinyilatkoztat. Ha ő eldöntötte, hogy az egész szemen szedett hazugság, akkor az úgy is van, vitának helye pedig nincs. A legveszélyesebb hozzáállás ez, újfent kételkedés nélkül írja le a véleményét, rögtön számon is kérve mindazokat, akik esetleg másképp gondolják.

Elvétve találni azért kiegyensúlyozottabb véleményt is. 

“Talán sosem derül ki pontosan, mi az igazság. De ijesztő, hogy a rajongói mennyire elvakultak, és mennyire nem tudnak azzal mit kezdeni, ha mégis igazak ezek a történetek.”

Leírta, amit gondolok, benne a kulcsszóval: ijesztő. Ha ugyanis ezek az emberek egy ennyire távoli sztorival kapcsolatban ilyen merevek, vajon mennyi rugalmasságot engednek meg maguknak a közvetlen környezetükben? Úgy tudom elképzelni, hogy ők azok, akik feltétel nélkül, mindenféle objektivitást nélkülözve állnak ki saját gyerekük vagy épp a pedagógus mellett például egy diák-tanár vitában. Anélkül, hogy mindkét felet meghallgatva, a történteknek utánajárva keresnék az igazságot és a megoldást. Ők mondják ki könnyedén, hogy a tanárnak mindig igaza van, vagy épp azt, hogy az én gyerekem soha nem hazudik. Bele sem gondolva, mennyire ártó lehet a végletesség, a mindig és a soha hangoztatása. Mert – habár közhely, de ugye a közhelyek attól közhelyek, hogy igazak – az éremnek mindig két oldala van, vagy írhatnám azt is, hogy nem minden fekete vagy fehér.

“Miért lehetetlen elhinni? Azért, mert ő A király? És most nem Jacko ártatlanságának vagy bűnösségének vélelmére akarok kilyukadni, hanem arra a megszomorító és megbotránkoztató tényre, hogy ha felmerül egy pedofilvád, miért tartjuk automatikusan hazugságnak? Csak azért, mert ő Michael Jackson? Ha Jóskapista vagy Gipszjakab csinálja, akkor már bezzeg követelitek az elevenen megnyúzását, még akkor is, ha nincs is konkrét bizonyíték. Tudom, mert szakajtónyi ilyen kommentet olvastam már hasonló posztok alatt. Az igazán megdöbbentő az egészben az, hogy ezeket főleg családos emberek írják (mármint azt, hogy aljas hazugság blablabla).”

Vannak még ehhez hasonló józan gondolkodók. Mert lehet a You Are Not Alone-t dúdolgatva, szemünket becsukva úgy tenni, mintha minden rendben lett volna Jackson körül, de aki egy kicsit is higgadtan tekint az ügyre, azért abban felmerül: vajon normális-e, hogy egy önmagával látszólag kibékíthetetlen ellentétben álló, látszólag mindenfajta önazonosságot nélkülöző férfi folyamatosan gyerekek, főleg kisfiúk társaságában mutatkozik? Nem fordulhat elő,, hogy esetleg, ismétlem, esetleg lehet valami indokoltság a gyanúban, melynek árnyéka többször is a világ valaha volt egyik legnagyobb énekesére vetült? 

Nem szórok hamut a fejemre, sokszor ítélkezem én is automatikusan. Sztárokkal és átlagemberekkel kapcsolatban egyaránt. Van, hogy csak úgy beugrik egy érzet, egy vélemény mások házasságáról, válásáról, előléptetéséről, kirúgásáról, gyerekneveléséről. De egyre többször csípem el a pillanatot, mikor én is egyszemélyes esküdtszékké változom. Ilyenkor próbálom inkább minél több oldalról megvizsgálni az adott ügyet magamban. Ajánlom ezt mindenkinek. Csak egy tipp, de talán működhet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s