Közzétéve: 2019.03.08. | Kőváry Anett
Nagy vödörben álltak a színes rózsák a morcos, borostás pénztáros fiú mellett. Kártyával fizettem, rózsaszínű rózsát és kényszeredett mosollyal elszisszentett boldog nőnapot kaptam. A parkoló kijáratánál várva még egyszer végigpörgettem a facebookot, hiszen mennyi kedves nőnapi kívánság. Közte ki tudja, mennyi hazugság is.
Van ugye a romantikus oldala az ügynek, amikor a köszöntéseket olvasva meghatódunk önnön kuszaságunktól, rájövünk, micsoda kincs a nemünk, kihúzzuk magunkat és átdugjuk a fejünket a parfümfelhőn, pillecukor mező fölött szökkennünk a hétvégi bevásárlás felé, elérzékenyülve átvesszük a rövidszárú rózsát, és egy pillanatra úgy tűnik, hogy minden boldog nőnap felülír minden addigi görénységet.
A passzív agressziót, amit olyan sok nő tűr el, sokszor anélkül, hogy egyáltalán tudná. És itt jöhetne a végtelen pontokból álló felsorolás: a passzív agresszión belül a kiszámíthatatlan provokálást, a kérés nélküli és csontvelőbe maró kritikát, a kötekedést a vanért éppúgy, mint a nincsért, a degradálást, a mocskolódást, a lekicsénylést, az érzelmi és/vagy anyagi zsarolást, az alárendeltséget, a manipulációt, a megalázást, a hazugságot.
Az agressziót. Mert ha rózsa van, nem fáj úgy az a tegnapelőtti vagy két évvel korábbi pofon. Mert ha boldog nőnapot, akkor össze is forr a törött borda, halványul a szem alatti kék folt, hirtelen kinőnek a leszakított körmök, nem is sajog már az ujjak nyoma a nyakon.
A lebecsülést. Hiszen ha van rózsa, jogos a kételkedés is a nő hozzáértésében. Mert ha nő, akkor biztosan hülye, vagy legalábbis dilettáns, le lehet inteni szánakozva, ki lehet röhögni, együttérzőn lehet a hátát lapogatni, hiszen mit tudja ő. El lehet küldeni a konyhába, lehet hülyepicsázni a jobbkezes utcánál, ki lehet röhögni, ha hisz az álmokban, mesékben.
A zaklatást. Adott rózsát, megfoghatja a seggemet. Bármikor rácsaphat a fenekemre, hiszen én olyan jó fej vagyok, ő meg annyira tökös macsó. Tehet kétértelmű megjegyzést a külsőmre, ott a virág, fogjam csak be. Hiheti, hogy flörtölök vele, amikor csupán érdeklődőm, hiszen nő vagyok, persze, hogy az én hibám ha ő félreérti.
A korlátozást. Van rózsa, nincs káromkodás. Mert az nőtől olyan csúnya. Férfitól viszont milyen szép. Nincs sörözés, mégiscsak férfi dolog, ahogy a böfögés is. Meg amúgy döntsd már el, hogy most dolgozol vagy csak anya vagy, mert valójában a munka is férfiügy, a nő, aki dolgozni akar, férfilétre vágyik. Ne vezess versenyautót, meg egyáltalán semmit, aminek kereke van – a babakocsin kívül -, ne légy vezető beosztásban, az az urak világa. Nézegesd a rózsádat és légy boldog otthon a nőiséggeddel együtt.
Nem vagyok feminista. Elvált, egyedülálló anya, de elsősorban mégis nő vagyok. Kicsi mellekkel, gömbölyű fenékkel, rövid lábakkal, hülye humorral, nyitott elmével, mocskos, nagy szájjal és tiszta, de hideg szívvel, karrierálmokkal, önérzettel, erős hátizmokkal és erős gerinccel, alakuló önazonosságal, többnyire tornacipőben és minden divat ellenére fényes rúzsban, nő vagyok becsülettel, ellenállással, erős ököllel és simogató tenyérrel, nő vagyok, boldog nő vagyok, és nem csak nőnapon emelt fővel.
Legutóbbi bejegyzések