Közzétéve: 2019.01.20. | Kőváry Anett
Nem szeretek fürdőbe járni, nekem a természetes víz a közegem, ez az ázzunk együtt vadidegen emberekkel ügy valahogy soha nem vonzott. A gyerek viszont éppen sellő korszakában van, tombol benne az IronGirl, meg amúgy is szeretem a csajos napjainkat, úgyhogy ha fogösszeszorítva is, de csobbantam. A közösségi seggáztatás nagyjából felénél csapta meg a fülemet, ahogy egyik anyuka szédítően magas lóról pirított rá szintén anya ismerősére, hogy azért a hatéves nagylányának már nem úszógumiban kellene pancsolnia, mert – lássa meg mindenki – az ő ötévese már minden úszásnemben, sőt, minden úszásnemben is. Akkor rájöttem, hogy a fürdőknél csak az anyaversenyt utálom jobban.
Pedig volt belőle részem bőven annak idején a játszótéren, a gyesen lévő anyák (homok)fürdőjében. Szinte gyomorgörccsel indultam oda minden alkalommal, rettegtem az újabb történetektől, amik elbizonytalanították az amúgy sem túl acélos anyalelkemet. Hogy nem annyiszor, nem úgy és nem azzal etetem, ahányszor, ahogy és amivel kellene, hogy nem úgy altatom, hogy nem úgy osztom be az idejét, meg egyébként is, tök mindegy, hogy csinálom, úgyse tudom olyan jól, mint más anyák.
Pedig hogyan is lehetne eldönteni, ki a jobb anya: aki kizárólag biozöldséggel eteti a gyerekét, vagy aki hagyja hozzászokni a szervezetét az E-dúsított cuccokhoz? Aki hason altatja vagy aki háton? Aki szoptatja vagy aki tápszert ad neki? Aki engedi a cumit vagy aki tiltja? Ki a jobb anya, aki mindenért rászól a gyerekére vagy aki semmiért?
Aki unikornisokat rendel a születésnapi bulira vagy aki irokéz indiánokat? Aki a gyereke szarát is megenné vagy aki a fenekét se tudja kitörölni? Ki a jobb anya, aki mindent könyvből csinál vagy aki az ösztöneire hallgat? Ki a jobb anya, akinek hatévesen még nem úszik a gyereke, vagy akié már ötévesen olimpiát nyer? És egyáltalán: kit érdekel, hogy ki a jobb anya?
Volt idő persze, van is a mai napig, amikor elbizonytalanít a saját maximalizmusom, de az esetek többségében a józan énem befogja paranett pofáját, és sikerül megértetnem magammal, hogy az én gyerekemnek igenis én vagyok a legjobb anya. Lehet, hogy valaki finomabbakat és többet süt nálam, lehet, hogy valaki többet tud játszani a gyerekkel, lehet, hogy valaki türelmesebb és higgadtabb, én viszont cserébe tisztában vagyok a hibáimmal, próbálok is javítani azokon, ez pedig minden tévedhetetlenségnél és tökéletességnél többet jelent.
Nem akarok részese lenni semmilyen anyaversenynek. Soha nem akarom magam szarul érezni csak azért, mert nem tudok tortát sütni. Azért sem, mert nem viszem hegedűórára a gyerekemet. És azért sem, mert hétből csak kétszer van főtt kaja itthon vacsorára, és azért sem, mert időnként elszakad nálam a cérna, és úgy ordítok, hogy a fülem fáj a saját hangomtól. Nem akarom szarul érezni magam amiatt sem, hogy időnként a gyerekem mások előtt akaratoskodik és/vagy nem fogad szót. Van elég szakirodalom, van elég ősanya, aki tesz róla, hogy elbizonytalanodjunk, legalább a különbözőségünk legyen már az, ami valamilyen titkos klubba kovácsol minket, nem versengő anyákat.
Másokat sem ítélek el, vagy nézek le ilyen ügyek miatt, inkább igyekszem összemosolyogni a szemmel láthatóan elcsigázott anyukával a sorban. Mert tudom, hogy neki is vannak ugyanolyan vacak napjai, mint nekem. Tudom, hogy ugyanannyi kialvatlan éjszakán van túl, hogy ugyanúgy szorong az iskolaválasztás miatt, hogy időnként pont annyira erős, mint amennyire máskor gyenge, hogy ugyanúgy agyal a szombati programon és az otthoni teendőkön, mint én.
Tudom, hogy ugyanannyi lemondás, ugyanannyi alázat, ugyanannyi felelősség, uganannyi félelem és aggódás tette őt anyává, mint engem.
Tudom, hogy ugyanúgy utálja a pépesítést, a fogmosásért rimánkodást, az ébresztést, hogy ugyanúgy leizzad reggel az oviban, hogy küzd a különaltatással, mint én, hogy nem érzi magát elég következetesnek, hogy szeretne néha csak úgy elnyúlni a kanapén, hogy vágyik rá, hogy öt percig üveges szemmel bámulhasson maga elé a kávéja mellett, hogy időnként a pokolba kívánja az összes anyafeladatot, hogy vágyik rá, hogy egyszerűen ne kelljen mondania semmit, csak jöjjön valaki szembe, aki egy tekintetből megérti.
Nem akarok anyaversenyt. Összekacsintást akarok a pénztárnál. Vagy a fürdőben – ha még megyek.
Legutóbbi bejegyzések