Belebiciklizni az életbe

Nehéz elhinnem, pedig a saját szememmel láttam, hogy basszus, a lányom tud biciklizni. Rendes kétkerekűvel, pedálossal, kitámasztó kerék nélkülivel, tekeri, dumál közben, halad, néha kicsit bizonytalankodik, de úristen, hát hogy lehet ez, hiszen tegnap még a babakocsival toltam ugyanitt, és meséltem neki a falevelekről, aztán kiborultam, hogy nem alszik, és pedig jaj, legyen megint olyan kicsi, ne rohanjon ennyire előre az élet.

Most még csak a zsákutcában körözget oda-vissza, a fékezés mechanizmusát és szükségességét nem nagyon érti, óvatosan kanyarodik, nehézkesen indul el és hirtelen áll meg, de már látom magam előtt, ahogy kipirulva, leizzadva, lábain kék-zöld foltok tucatjaival rohan majd haza pár év múlva egy kis apróért, egy korty vízért, egy könyvért a Pollinak, kiszámíthatatlan fogsorú kiskamasz lesz, furcsán hosszú végtagokkal, formátlan törzzsel, csak neki tetsző frizurával, tengernyi bizonytalansággal, pont, mint amilyen én voltam.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=P-Xkmt6QtuQ]

Járja majd a falut a haverjaival, békát fog a patakban, fára mászik és leesik, kiközösít majd és kiközösítik, a vízbe pottyan, bunkert épít a réten, koszos lesz, életrevaló és szerető, sírdogál majd, ha igazságtalanság éri, érteni szeretne majd mindent, hozzám rohan vigaszért és biztonságért, ahogy én mentem anyámhoz.

Esik is majd földet rengetőt a bicajjal, óriás seb lesz a térdén, megtanulja visszarakni a láncot, ha leesne, olajos lesz könyékig, szilvát csennek a kertekből az utcára lógó ágakról, kergetik egymást, kis szerelmeikről beszélnek, kipróbálják a cigit a játszótér mögötti padon elbújva, szórakozni mennek, vasárnap reggelente nem szól semmit, csak aludni akar, látom benne magamat, és visszavágyom Olaszliszkára.

Vágyom újra a gondtalan gyereklétben biciklizni, megszökni Tolcsvára a szüleink tudta nélkül, fiúk után lófrálni, aztán a fiúkat várni, Casucci farmert és Reebok cipőt húzni, aligkiscicinket elrejteni, nem érteni, mi történik a testünkkel, lelkünkkel, csak lenni bele a nagyvilágba a kisfaluban, a Takarék lépcsőjén szotyizni, Gyulánál csocsózni, Edda koncertre gyalogolni, Melcsát rábeszélni, hogy jöjjön már ki, hiába meleg van, üldögélni a Baba-hídon, kipróbálni egymás bicaját, a vámosiak motorját, a tolcsvaiak Wartburgját, nem gondolni elmúlásra, nem keresni a létezés értelmét, nem foglalkozni önfejelesztéssel, kocsivásárlással, gyerekneveléssel, ráncokkal, halállal, nem félni az eltűnéstől, megsemmisüléstől, betegségtől, csak tekerni, tekerni kifulladásig, mert a bicikli volt maga a szabadság, az élet, a gyerekkor, az önmagamra találás, két pedál és enyém volt a mindenség, bogarak repültek a szemembe, de nem érdekelt, csak menni előre, haladni, gurulni, nem is foglalkozni vele, hová érkezem, csak menni, menni, menni.

Ahogy a lányom megy most a zsákutcában. Ahogy időnként bizonytalankodva, de azért tempósan belebiciklizik az életébe.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry