A gyereknevelés legnagyobb rejtélyei

Önmagában természetesen az egész hatalmas rejtély, honnan jövünk, hová megyünk, hogy van az, hogy egyszer csak lesz egy ember a méhemben, aki aztán kis személyisége köré rakja mindazt, amit a világból hasznosnak tart, de az anyaságnak – vagyis inkább a gyereknevelésnek – a legnagyobb mélységeket leszámítva, a felszínen is vannak rejtélyei.

Kedvencem a gyerekkel együtt növő ruhák misztériuma. Van konkrétan egy farmershortja és egy hosszú ujjú polója a lányomnak, amit nagyjából egyéves kora óta hord. Ami még önmagában nem lenne nagy rejtély, hiszen száztíz kilós emberek is képesek felvenni XS-es ruhákat, de hogy rá ezek mindig jók voltak és még mindig jók. Ugyanúgy álltak rajta három évvel ezelőtt, most, és a köztes időben is. Sajnálom, hogy csak két ruhadarab szolgálja ilyen maximális szinten a kényelmünket, megkockáztatom, hogy egy középkategóriás autó árát megspórolhattuk volna az elmúlt években.

Hogy hogyan foglalták el az otthonunkat a játékok, és szorítanak ki minden helyiségből, nem tudom, de gyanús, hogy a Toy Story egyik része sem fikció. Időnként rettegek, hogy reggelre egy szedett-vedett zsoldos hadsereggel találom szembe magam a hálószoba ajtajában, rosszabb napjaimon vannak is rémálmaim a felfegyverkezett Blubluval, és a rakétavetővel készülődő Maja méhecskével, látom magam előtt, ahogy irányításuk alá vonják az egész háztartást, miközben a laminált parketta réseibe szorult lábukhoz hívják Dr. Plüssit. Szoktam mondani, posztoltam is már, hogy nálunk nem gyerekszoba van, hanem egy sarok felnőtteknek, ami viccesen hangzik, de tényleg igaz. A könyvszekrény legalsó polcán van egy kosár játékoknak, a játékok kosarában egy kis doboz a még kisebb játékoknak, a konyhában van egy kis játékkonyha, a játékkonyhában játékedények. A gyerekszoba ajtaját sokszor ki sem lehet nyitni a felhalmozott játékoktól.

Ha valaha szundikálnék délután, és kedvem lenne közben játszani, elég lenne benyúlni a kanapé illesztésébe, biztosan találnék ott egy lehetetlen nevű, de mindenképp kurva apró, teljesen értelmetlen fröccsöntött biszbaszt.

Egyszer a gumicsizmámban volt ilyen, de találtam már alvázra és kasztnira bontott matchboxot is a táskámban, ahol garantáltan találok valamilyen játék valamilyen tartozékát is. Amíg el nem adtuk a kocsit, abban is volt játék az ülés alatt, az ajtózsebekben, a boxban, ami amúgy valahol praktikus is, mert legalább soha nem kellett vinnünk magunkkal semmit, mindig volt, ami szórakoztasson.

A rumlival egyszerűen nem boldogulok. Talán a kis játékhadsereg néma ellenállásának eredménye, de nálunk rumli van mindig, mindenhol. Rendrakás és takarítás után is. Az étkezőasztal alatt mindig van morzsa és megszáradt tészta (olyasmi ez, mint a hányásban a répa törvénye), a hálószobában csak minden harmadik nap sikerül beágyazni, a gyerekszobát hagyjuk, aknamező, tényleg csak saját felelősségre, és persze a konyha: mindig, mindenhol van valami.

Hiába pakolok el, két perc múlva biztos, hogy a gyerek valamilyen létfenntartó szükséglete miatt előkerül valami, pontosabban, alsó hangon tíz-tizenkét valami. Kifli, a kiflihez vágódeszka, vágókés, vajazókés, vaj, tányér, pohár, a pohárba víz, tálca, szalvéta, kiflicsücsök, sajt, mégsem sajt, inkább uborka.

Bevállalós leszek egyszer, esküszöm, kipróbálom, mi halmozódik fel, ha mondjuk egy napig nem pakolok.

A homok. Akinek esetleg még nem jár a gyereke, el sem hiszi, mennyire boldog, hogy homokszűz az otthona.

Homok ugyanis mindig, mindenben és mindenhol van. A gyerek cipőjében, zoknijában, nadrágjában, bugyijában, pólójában, kapucnijában.

Anya cipőjében, zoknijában, nadrágjában, bugyijában mondjuk nem, meg onnan felfelé azért már megússzuk, de csakis a magasságkülönbség miatt. Homok van a lábtörlőn, a járólapon, a szőnyegen, a kocsiban, a hátizsákban, anya táskájában, a fürdőszobában, a hálószobában, a gyerekszobában, a fogak között, a gyerek hajában, anya rémálmában, a kisautók kerekeiben, az evőeszközös fiókban, a fagyasztóban, egyszóval homok tényleg mindig és mindenhol van. Felszámolhatatlan és kirekeszthetetlen, cserébe legalább rohadt idegesítő, szúrós és csikorgó.

Viszont legalább minden rejtély gyönyörűen visszavezet a bevezetésben érintett kérdéshez: honnan jöttünk, hová megyünk, talán igazából mindegy is, hiszen közben több vagy kevesebb kedves kis rejtéllyel élünk. Egy titokzatosan növő, játékokkal, limlomokkal és homokkal teli, kedves kis életben. Együtt.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry