Közzétéve: 2018.04.11. | Kőváry Anett
Ha írnék egyszer egy könyvet az anyaságról, annak az lenne a címe, hogy Végtelen lelkiismeret-furdalás. Ha fel kellene készítenem azt, aki első gyermekét várja, a legfontosabb dolgot mondanám neki: soha többé nem lesz nyugodt a lelkiismereted.
Pedig már évek óta űzöm ezt az anyaság ügyet, vannak is napok, amikor majdnem elégedett és nyugodt vagyok, de többségében a kattogás van napirenden a fejemben, 0-24-ben.
Anyaként csak a következő dolgok miatt van akut vagy krónikus bűntudatom: túl sokat alszik, túl keveset alszik, túl sokat alszik, túl keveset alszik, túl sokat eszik, túl keveset eszik, túl sokat játszik, túl keveset játszik, keveset segítek neki, sokat segítek neki, nem elég önálló, túlságosan önálló, sokat van nélkülem, sokat van velem, sok ruhája van, kevés ruhája van, sok cipője van, kevés cipője van, szigorú vagyok, nem vagyok elég szigorú, kevés programra járunk, sok programra járunk, túl kevés játéka van, túl sok játéka van, túl kócos a haja, túl sima a haja, túl sok vízben fürdik, túl kevés vízben fürdik, keveset főztem, sokat főztem, sósat főztem, édeset főztem, túl sok mindent beszélek meg vele, elhanyagolom az egészségét, túl sokat foglalkozom az egészségével, túl kevés dolgot beszélek meg vele, túlságosan féltem, nem féltem eléggé, túl sok mesét néz, túl kevés mesé.. (ja nem, emiatt még soha nem furdalt a lelkiismeret).
Ezekhez az alap dolgokhoz hozzájönnek még az időszakos problémák is, úgy mint a megint felemeltem a hangomat – gyűlöl a gyerekem, a megint nem volt erőm mesét olvasni – buta lesz a gyerekem, a megint nem játszottam vele, amíg fürdött – elhanyagolt a gyerekem, a még mindig nem tudok sütit sütni – nincs szép gyerekkora a gyerekemnek, a nem járunk gyerekkoncertre – zeneileg műveletlen lesz a gyerekem, nem hordom kötelező sportra, csak a játszótéren szaladgál, – elhízott lesz a gyerekem, nem pakolok el utána – lelki sérült lesz a gyerekem, nem csinálok minden reggel frizurát neki – identitás-zavaros lesz a gyerekem, nem minden este eszünk főtt kaját – fejlődésben visszamaradott lesz a gyerekem.
És akkor az olyan hosszú távú, komoly dolgokat még nem is említettem, mint értékrend, felkészítés az élet pofonaira, szocializálás, iskolaválasztás…
Nem tudom, mivel és hogyan enyhülhetnének ezek a kétségek. Nem akarom magam sem rossz, sem jó anyának elkönyvelni, mert mindkettőt veszélyesnek tartom. Aki állandóan csak a hibáit látja, az nem lehet szabad, aki meg nem hajlandó észrevenni semmit, amit esetleg rosszul csinál, az saját, irreális valóságot épít, amiben nem hinném, hogy egy gyerek biztonságban lehet.
Nyilván a kettő között van a kulcs, középen, egyensúlyi állapotban, mint az élet minden más területén, de egyelőre ötletem sincs, hogyan hackelhetném meg ehhez az agyamat.
Vagy ez egy életen át így marad?
Legutóbbi bejegyzések