Mert tavasz van

Hallgass csak egy picit! Némítsd le a tévét, a telefont, a számítógépet is. Fülelj kicsit. Hallod? Nem, nem a naplementét, nincs annak hangja. Hanem a tavaszt. Hallod? Utolsót dalolják ma a madarak, napszálltára fújnak riadót. Mégis van hát hangja. Ez már tényleg az.

Nyisd ki az ablakot egy esti szellőztetésre. Érzed? Ott toporog az üveg előtt a délelőtti eső jellegzetes illata, a szomszéd telekről óvatosan bekúszik az orrod alá a virágzó fák illat-ujja is. Bátortalan kis jácintok nyílnak a picinyke ágyásban, de amilyen kis csenevészek, annál határozottabban ontják magukból a tavaszt.

Mert tavasz van.

Estére jó még azért picit bekapcsolni a fűtést, de nem sokáig keveredik már az esti friss levegő a radiátor melegével. A kutyák is szélesebb vigyorral viszik vissza az eldobott botokat, a padon pironkodva kuncogó tinik súgják egymás fülébe legédesebb titkaikat. Kamasz fiúk fordulnak be a sarkon, félénken öleli át mindegyik a maga szerelmét. Együtt nevetgélnek tovább.

Mert tavasz van.

Megpuhult a kert földje is, szinte kiabál a magvakért, ha még jobban figyelsz, hallod azt is, ahogy a rügyek egymás után, felszabadultan kipattannak, mint amikor egy nehéz nap után leveted a kényelmetlen ruhát. A horizontra nézel, látod, hogy kelletlenül megy le a Nap, maradni akar még, gyönyörködni rügyben, virágillatban, kamasz szerelemben, tavaszban, életben.

Mert tavasz van.

Reggel nem tart már sokáig a sötét, nem szorítja már bőrcsizma a vádlidat, elég a könnyű edzőcipő. A tollkabátot felváltja a farmerdzseki, és még akkor is mosolyogva lépsz ki az ajtón, ha nem is történt veled semmi. Tudod, miért? Mert ilyenkor minden ajtó előtt tavasztündérek őrködnek, kis kosárkájukból az emberekre szórják a tündérport. Csak tavasszal csinálják ezt, egyszer láttam őket. Olyanok, mint a nyurga lábú tinik a padon, csak hát picikék, gyűszűnyinél is kisebbek. Ezért mosolyogsz, amikor kilépsz. Mert várnak a tavasztündérek.

És mert tavasz van.

Későn jött, vártunk rá becsülettel, néha türelmesen, néha türelmetlenebbül, de értsd meg, nem jöhetett hamarabb. Most állt csak készen igazán a világ a tavaszra. Megvárta, hogy kisírd magad, hogy újra mozdítani tudd elzsibbadt részeidet, hogy ne legyen annyira karcos a fájdalom, hogy távolabbi legyen kicsit a gyász, várt a tavasz, megvárta, hogy lásd, hogy láss. Hogy ne fájjon annyira.

Mert tavasz van.

És benne vagyunk a tavaszban. Talán kicsit szekrényszagú, egyszer volt divatos ruhákban, megsárgult talpú edzőcipőben, picit lenőtt melírral a hajunkban, egy éve őrizgetett buszjeggyel, tavalyi könnyektől összeszáradt papírzsebkendővel a kiskabátunk zsebében, halványodó, de el nem tűnő emlékekkel, konfliktusokkal, vágyakkal, óvatos tervekkel, felélesztett barátságokkal, mosolygós lezárásokkal, hittel és reménnyel vagyunk benne a tavaszban.

Ott toporgunk pollenektől tüsszögve a kert végében újrakezdésre készen, és várjuk, hogy végre a cipőt is levehessük, hogy a téli fagyból kiolvadt álmainkat tavaszi valósággá tegyük.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry