Lesz majd Hollywood is

Azért azt el kell mondanom, hogy ez egy hirtelen felindulásból, de kicsit előre megfontolt szándékból elkövetett vlog is lett. Ezért szar itt-ott a hang, meg a kép, mert nem terveztem én ezt az ügyet, csak úgy megtörtént. De biztosan nem véletlenül.

Van egy tündéri kolléganőm, az Orsi. Tőle kaptam kölcsön egy könyvet. Életünk üzeneteiről van benne szó. Azon a borzalmas héten jutott el hozzám a könyv, ebben pedig Márai Sándor óta hiszek, hogy a könyvek is ugyanúgy sorsfeladatainkhoz tartoznak, mint ahogy az emberek, munkahelyek, találkozások, tehát minden könyvnek van eleve egy üzenete. Szóval olvastam a könyvet, arról is szó van benne, hogy szerettünk halála is súghat valamit, kifejezetten jó dolgokat is, csak fel kell tenni a kérdést, hogy például anya, mit szeretnél üzenni, mit akarsz mondani. A weboldalt azért indítottam el tavaly ősszel, mert volt egy ilyen érzésem, hogy anya azt akarja, hogy írjak. Most pedig jött egy újabb üzenet, de nem jelenéssel vagy álommal, semmi misztérium nincs benne. Habár lehet, hogy mégis elég titokzatos.

Egy semmiből felbukkanó ismeretlen ugyanis egyszer csak rám írt, hogy mi a francért nem csinálok én vlogot. Azonnal összeraktam a dolgokat, megfogtam a telefont, nem előzte meg hosszas utánaolvasás, hogy mit érdemes, fókuszcsoportos felméréseket sem készítettem arról, hogy hol a piaci rés, elkezdtem csinálni érzésből, őszintén, kicsit esetlenül, mert úgy éreztem, ha most nem teszem meg, akkor soha nem is fogom. Nem költöttem százezreket professzionális felszerelésekre, sem mikrofonra, sem állványra, a világon semmi extrára, csak hallgattam magamra. És egyelőre élvezem, és ha élvezem, akkor nem lehet tévút, akkor nem lehet rossz az irány, úgyhogy lesz majd mikrofon, felszerelés, idővel majd saját ház vágószobával, stáb és persze Hollywood is.

Addig viszont köszönöm a türelmet és a bizalmat, meg persze az üzenetet a közvetítőknek.

Hogy folytatása lesz-e vagy vége, az majd kiderül, mindenesetre itt a kis videós napló a hétvégénkről. Iratkozzatok fel a youtube csatornámra, hogy lássátok, mikor jön a következő, és nézzetek is, hogy kapjak majd a youtube-tól pénzt. 😀

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=A-jtlXJxJj0]

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry