Közzétéve: 2018.03.17. | Kőváry Anett
Felnőttként mosunk, főzünk magunkra, lefekvés előtt – legtöbbször – rendbe tesszük a konyhát, hogy reggel ne azzal kelljen kezdeni a napot, örölünk az új mosogatószivacsnak, bekészítjük a kávét, előtakarékoskodunk, kisebb-nagyobb célokat tűzünk ki, hogy legyen egy ritmusa az életünknek, téli gumit tetetünk a kocsinkra, hosszú és meleg kabátot veszünk, nehogy megfázzon a derekunk, fűszeres ételt főzünk és vörösbort iszunk, szombat esténként csak óvatosan mozdolunk ki, de főleg: szembe merünk nézni a jelenünkkel.
Nem annyira életkorhoz köthető mindez, egyszer csak eljön az életben az a pont, amikortól elkezdünk felelősen gondolkodni és cselekedni is. És amikor a szüleink meghalnak, akkor tanuljuk meg végérvényesen, hogy mindez mindenféle támogatás nélkül is megy. Sőt, lehet, hogy már addig is ment. Lehet, hogy már előtte is felnőttek voltunk. Egy kicsit legalább.
Kicsit felnőtt voltam, amikor elkezdtem a középiskolát, kollégista lettem, be kellett osztanom a heti négy-ötezer forintot, a tanulási időt, a menzás vacsorát. Kicsit felnőtt voltam, amikor elkezdtem dolgozni az első munkahelyemen, meg akkor is, amikor elkezdtem az első egyetemet. Kicsit felnőtt voltam, amikor az első autómmal elindultam otthonról, és anyának, meg apának integettem, amíg láttam őket. Kicsit felnőtt voltam, amikor férjhez mentem, és akkor is, amikor elváltam. Kicsit felnőtt voltam, amikor először felmondtam, meg akkor is, amikor először kirúgtak. Amikor ellopták a kocsimt és a rendőrségen vallomást kellett tennem. Amikor az első hitelemet intéztem. Kicsit felnőtt voltam, amikor sokadszor költöztem, kicsit felnőtt voltam, amikor teherbe estem, és kicsit felnőtt voltam, amikor szültem. Felnőtt voltam akkor is, mikor századszor is új életet kezdtem.
Kicsit felnőtt voltam, amikor megtudtam anya betegségét, felnőtt voltam, amikor a tesómmal wc-re vittük őt, felnőtt voltam, mikor azért imádkoztam, hogy el tudjon menni.
Felnőtt lettem, amikor megtudtam, hogy meghalt. Felnőtt voltam, amikor eltemettük. Felnőtt voltam, mikor hazamentem, amikor anyám konyhájában ebédet főztem, amikor az ágyában aludtam.
De igazán felnőtt akkor lettem, amikor eljöttem, és az egyedül a kapuban álló apámnak integettem.
Legutóbbi bejegyzések