Közzétéve: 2018.03.11. | Kőváry Anett
Iszonyú sokat röhögtünk anyával azon, hogy ha egyszer meghal, semmit nem fogunk találni se a konyhában, se a spájzban, sem sehol. Nemcsak azért, mert mindennek ő tudta a helyét, hanem mert tényleg semmiféle logika nem volt abban, ahogyan elpakolta a dolgokat.
Azon is röhögtünk, hogy ha egyszer mindketten meghalnak, hónapokig fogunk lomtalanítani utánuk, annyi felesleges holmi gyűlt össze a padláson, a kazánházban, a garázsban. Ezt megelőzték: pár éve két konténernyi vackot dobáltak ki a ház minden szegletéből, de apa mentségére szóljon – ahogy elnéztem a garázst -, azóta szépen feltöltötte újra a készletet.
Meg azon is röhögtünk, hogy ha majd egyszer anya meghal, és létezik bármilyen dimenzió túl a halálon, akkor valamilyen formában üzen – lehetőleg úgy, hogy ne hozza ránk a frászt.
Na most ezekből egyelőre csak az első áll, az viszont nagyon. Össze is kapcsolnám a harmadikkal, mert ha mégiscsak létezik bármilyen halálon túli dimenzió, akkor tuti, hogy az én anyám most ott szotyizgatva röhög rajtam és apán, ahogy a fejünket vakargatva állunk az étkezőben és abroszt keresünk az asztalra. Meg ahogy állok a spájzajtóban, és próbálok rájönni, hol lehetnek a jénaik. Meg ahogy húzogatom ki egymás után a konyhaszekrény fiókjait, mert képtelen vagyok megjegyezni, melyikben vannak a műanyagok, melyikben a lábasok, melyikben a fazekak, melyikben a konyharuhák, melyikben a szedőkanalak. Meg úgy egyáltalán, hogy az itthon töltött idő nyolcvan százalékában keresek valamit. Milyen könnyű volt eddig csak kikiabálni a hálószobából, hogy anya, hol vannak a nagy törölközők. Hát most van indokom, alapos ráadásul, újra megismerni a régvolt otthonomat. És közben tényleg jókat mosolygok magamon, meg ezen a furcsán keserédes-vicces helyzeten.
De amikor este kinyitottam a fagyasztót, hogy megnézzem, mégis miből tudunk gazdálkodni, olyan kellemesen elszorult a szívem. Kis műanyag tálkákban alaplé kiadagolva, kis csomagokban petrezselyemzöld eltéve, fagyis dobozban valamilyen pörkölt – mint minden magyar háztartás hűtőjében -, egyik fajta virsli Olíviának, egy másik fajta apának. És egy pálcikás jégkrém, amilyet anya evett azon az egyik utolsó nyári délutánon.
Vannak dolgok, amiket máshogy fogok csinálni, mint ahogy ő csinálta. Kifejezetten sok ilyen van, de – már a halála után – megbeszéltem magammal és vele is, hogy ez így lesz, mert egyszerűen jobbnak találom az én módszerem szerint. Mert tanultam az ő hibáiból, mert halála ellenére tudok reálisan látni, és bizonyos dolgokban máshogyan hiszek. És mert csak így van értelme az életnek, a gyereknevelésnek, az anyaságnak, a tanításnak, a továbbadásnak: hogy javítsunk azon, amin lehet javítani.
Vannak viszont dolgok, amiket boldogan viszek tovább úgy, ahogy az anyámtól láttam. Hogy majd az én lányomra is kiadagolt alapleves dobozkák mosolyogjanak a fagyasztóból, és majd ő is röhögjön magán, hogy semmit nem talál, ha egyszer meghalok.
Legutóbbi bejegyzések