Amikor rájöttem, milyen erős vagyok

Amikor anya meghalt, a Maja és a Gabi is azt mondta nekem, ha ezt végigcsinálom, onnantól kezdve nem lesz nálam erősebb a világon.

Kislányként még elég fostos voltam. Emlékszem, egyszer a pataki piacon akartam magamnak valami kazettát, anyáék azt mondták, megveszik, csak kérdezzem meg, mennyibe kerül. Na ott rohadt meg a kazetta, inkább hagytam a francba az egészet, de nem voltam hajlandó odamenni a hasitasis, szotyizó árushoz. Általános iskolában már inkább a hangadók közé tartoztam Melivel és Erával, majd középiskolában az első szülőin azt mondták anyáéknak, hogy én is tagja vagyok egy bomlasztó hatású négyesnek – Andi, Heni és Vali mellett -, aztán az egyetemen megint háttérbe húzódtam, az utolsó sorban ültem minden előadáson, sokáig nem mertem megmutatni magam, azt éreztem, mindenki látja rajtam, hogy vidéki vagyok, és ez ahm… ez elég kellemetlenül érintett.

De közben végig és megállíthatatlanul harcoltam valami aktuális álomért, mentem előre leszegett fejjel, ha elhatároztam valamit, addig nem nyugodtam le, amíg el nem értem. Voltak persze mélypontok, de valahogy durván erős lettem, sosem féltem a döntéseim következményeitől, mert mindig, minden élethelyzetben egyetlen dolog vezérelt: hogy megtaláljam a boldogságomat. Ezért mentem férjhez, ezért váltam el, ezért szültem gyereket, ezért folytattam egyedül, ezért váltottam munkahelyeket, ezért kezdek mindig és mindig valami újba. Mert boldog akarok lenni. Mert hiszek abban, hogy megérdemlem a legjobbat.

És ezért tettem helyére magamban valahogy ezt a halál- és gyászügyet is. Voltam padlón, lehet, hogy leszek is, de a hazaérkezés a szülői házba végül mégsem lett annyira félelmetes, amilyennek hittem. Rettegtem tőle, mégis beleálltam. Bátran, felemelt fejjel, kivont karddal, magam elé tartott pajzzsal. Mert eldöntöttem, hogy engem a félelem nem fog megállítani. És mert azt is eldöntöttem, hogy nem akarok hónapokon, éveken át bőgni és sopánkodni, hogy jaj, szegény anyám. Nem. Most is boldog akarok lenni, ez pedig máshogy nem megy, csak úgy, ha nem csinálom össze magam. Vagy ha össze is csinálom, mégsem állok meg. És ez a hazaérkezés, az itthonlét csak amiatt nem lett nyomasztó és félelmetes, mert a jelek szerint sikerült magamban elrendeznem ezt az elmúlás dolgot.

Fél éve meghalt az anyám. Igen. Fiatalon, igen. Undorító rákban, sok szenvedés után, igen. Fájt, egy kicsit megölt, igen. Sírtam is, bőgtem is, el is hagytam magam, el is fáradtam, piszkosul elfáradtam. Volt, hogy tényleg kevésen múlt, hogy feladjam, de valahogy mégis mindig maradt pont annyi kitartás és hit a lelkem valamelyik pókhálós sarkában, ami még továbbrugdosott a mélyponton. Így jöttem rá, hogy bár meghalt az anyám, én akkor is boldog akarok lenni.

Nem szenvedni jöttem ide, nem gyötrődni jöttem ide, azért jöttem, hogy tanuljak, fejlődjek, érezzek, szeressek, szakítsak, reméljek, keressek, öleljek, várjak, kapjak, adjak, kérjek, mondjak, higgyek, hagyjak, altassak, meséljek, híreket mondjak, cikket írjak, interjút készítsek, autóversenyt nézzek, hajat fonjak, sütit süssek, undorító lencsét főzzek, filmet nézzek, táncoljak, színezzek, énekeljek, beszéljek, hallgassak, sírjak, megkönnyebbüljek, megoldjak, érveljek, jógázzak, tanítsak, vezessek, nevessek, meghatódjak, virágot ültessek, füvet nyírjak, salátát egyek, macskát simogassak, körmöt lakkozzak, fürdessek, álmodjak, kitartsak, erőt gyűjtsek, követ a patakba dobjak, erős legyek, erőt adjak, és hogy elfogadjak.

Mert tudom most már: nincs nagyobb hatalom, mint az, hogy hörgő, vérízű küzdelmek árán, annyi könnybe fulladt ima, annyi artikulálatlan, dühös istent szidás után szédelegve, még mindig remegő lábbal beleállni a félelembe, szembemenni rettegett érzésekkel, a harcok morajában észrevenni, hogy legbelül minden helyére kerül, hogy amíg azt hittem, a lábujjamat már a pokol lángjai nyaldossák, valójában akkor váltam olyan erőssé, amilyen még soha nem voltam. Mert észrevétlenül megtanultam elfogadni a megváltoztathatatlant.

Innentől kezdve nincs semmi, semmi nincs a világon, ami valaha megállíthat. Pont, ahogy a Maja és a Gabi mondta.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s