Közzétéve: 2018.03.03. | Kőváry Anett
Ahogy a jógaszőnyeg puhán a parkettához ér, ahogy a gyertya kanóca halkan sercen, a kávéfőző, a vízforraló gőzokádása, a négy ütemben felhúzott redőny zörrenése – hangok, amik nélkül nincs reggel. De mind közül a legkedvesebb az, amikor hallom a kilincs bátortalan fordulását, majd a 27-es talpacskák puha csattanását a járólapon.
A hosszú reggeli ölelésben mindig eszembe jut, mennyit kell még lépniük az életben ezeknek a tenyérnyi lábacskáknak, hány tízezer kilométer vár még rájuk, mire megtalálják a helyüket a világban, hányszor botlanak majd meg, hányszor akadnak össze, hányszor ugranak könnyedén, hányszor hevernek majd a padlón erőtlenül. Hányszor kapaszkodnak még az ölemben, és én hányszor leszek ott, hogy újra erősre masszírozzam őket.
Sokat gondolkodom azon, milyen felnőtt lesz a gyerekemből. Milyen hivatást választ magának, miben lesz jó, miben gyengébb, nyitott lesz-e vagy zárkózott, nyugodt vagy nyughatatlan, agyalós vagy beletörődő, tervezgetős vagy sodródó. Kíváncsi vagyok, mi lesz a hobbija, a kedvenc ruhadarabja, színésze, filmje, könyve, zenéje; mennyire lesz kitartó és elfogadó, kedves lesz-e vagy arrogáns, spórolgat inkább vagy költekezik, milyen színűre festi majd a körmeit.
Sokat gondolkodom azon is, milyen nő lesz a gyerekemből. Hogyan viselkedik majd a párkapcsolatokban, könnyen esik-e szerelembe vagy inkább nehezen, vigyáz-e majd a szívére vagy bátran kinyitja, csábító lesz-e vagy csábuló, a füle mögé tűri-e majd a szőke, göndör fürtjeit, mikor egy pohár bor fölött flörtöl valakivel. Fog-e küzdeni szerelméért, vagy elvárja, hogy érte küzdjenek, tanul-e majd a hibáiból vagy kihagyja a leckéket.
Társasági ember lesz vagy inkább magányos farkas, csípősen főz-e majd vagy sem, mennyit kritizálja majd a szüleit, hányszor vágja majd rám a szobája ajtaját, hányszor oktat ki, mikor az agyam már nehezebben fog, kikéri-e a véleményemet, mikor először megy szavazni, liberális lesz-e vagy konzervatív, lesz-e, amiben követi a példámat vagy mindent máshogy csinál, akar-e nagyot alkotni, más lenni, vagy inkább belesimulna a tömegbe, lesz-e igénye a mindig jobbra, a mindig többre, az lesz-e belül is, akit kívül mindenki lát, akarja-e majd, hogy övé legyen a világ, véleményvezér lesz-e vagy követő, annyira várom, hogy megtudjam, miért jött a Földre ő.
Milyen anya lesz és milyen felnőtt lányom, és hogy mikor, hát még most is újszülöttnek látom. Mindig úgy ragyog-e majd a szeme, mint most, igazán vagy csak kicsit lesz boldog, elmondja-e majd, ha gondja van velem, sír-e majd a vállamon, ha fáj neki a szerelem, lesz-e a barátom, marad-e a mindenem, röhögünk-e együtt az első protézisemen, vajon mindvégig türelmes lesz velem? Elég erős lesz, hogy végigszökdeljen az életen, és hogy én elég erőssé nevelem?
A járólapon csattanó talpacskákat hallva minden reggel azon gondolkodom, vajon a lányomnak lesz-e hite, amennyi kell, hogy soha, de soha ne adja fel?
Legutóbbi bejegyzések