Összekócolni a januárt

Úgy döntöttem, jóban leszek a januárral. A hónappal, ami jólfésült mostohagyereke az évnek, akit kevesen szeretnek, sokan taszigálnak, átugranak csak, de meg soha nem ölelnek.

Megszerettem most a januárt. Megnéztem közelebbről, és hát milyen mosolya van már, édes istenem. És az a tekintet. Egyszerre ijesztő és hivogató. Ez a január egyszerűen csak úgy jó. Jó volt. Minden nehézségével és könnyedségével, friss illatú izgalmával és levendulaszagú megszokásaival, élményeivel és eseménytelenségével, sutaságával és talpraesettségével, halkságával és harsányságával. Egyértelműségével és kuszaságával. Szerettem ezt a januárt teliholdjaival, enyheségével és havazásaival, megszerettem a januári napsütést, a januári migrént és fogfájást, a belvárosi szürke szmogot, a kicsit semmilyenséget, a természet elveszettségét, a januári beszélgetést, a januári vitát és kibékülést, a januári kávét, a januári takarítást, a januári sírást-fetrengést, a januári buta kocsimosást, a januári terveket, a januári álmokat, a januári tetteket, a januári zenehallgatást, a januári filmelőzetest, a hólapátolást, az aggódást, a majdnem bekkatanást, a kicsi rádiózást, a sok írást, a még több olvasást.

Szeretem, ahogy a kanapémon ül a január. A hanyagul a támlára vetett könyökét, a magabiztosságát. Ahogy figyel rám és megkérdezi, hogy vagyok. Szeretem most már a januári félelmeimet, a megoldásaimat, a ropogós tanulságaimat, a feladatokat, a meggondolatlanságaimat, a januári türelmetlenségemet, az olykor bölcsességemet, szeretem a januári rosszanyaságomat, a jobb akarok lenni érzést, a felismerést, a beismerést, az elengedést, a találkozást, a tanulni vágyást, a januári jógát, a kocsiban éneklést, az új embereket, a régieket, a visszatalálást, és még egyszer a találkozást. A mélyről jövő, könnyes januári nevetést, meg persze a szőnyegen, magzatpózban sírva őrjöngést.

Szeretem a január játékosságát. A január ugyanis – habár ízig-vérig férfi – legbelül egy tündéri kisfiú. Akinek kell a játék. És a beszélgetés. Szeretem a januári beszélgetéseket, az interjúkat, a cikkeimet, az olvasóimat, a kommentet, az üzenetet, a nem fogadott hívást, az értesítés csippanásának izgalmát, a fejemben vetített esti mozik kiszámíthatatlanságát.

Szeretek már kávézni a januárral. Szeretem apa januári ölelését, a gyerekem januári rajzait, a határozott, mégis kedves kis harcait, szeretem, hogy van azért tél, így kell lennie, hát így van rendjén.

Gyere ide, édes kis január, ölelgesselek meg, kócoljam össze a gyönyörű hajad, mutasd a huncut mosolyod, hát jó voltál hozzám, mondom most én is, hogy minden rendben lesz, minden rendben van, mondanám azt is, hogy maradj még, de nem mondhatom, megijesztenélek, és nem akarom, hogy neked bármi fájjon, nem akarom, hogy bárki bántson, édes kis januárom.

Szeretem kikísérni a januárt. A pulcsit magamon összehúzva, kezemben a kulccsal utánanézni, integetni. Véggigondolni közös ügyeinket. Vacogva visszaszaladni a melegbe.

Elmosolyodni a hűlt helyén.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s