
Közzétéve: 2018.01.28. | Kőváry Anett
Az óra szüntelen ketyegése, a padló néha reccsenése, a csap olykor cseppenése,
Az ablaküveg félénk roppanása, a mikróban a borsó robbanása,
A száraz fehérbor ahogy a pohárhoz ér, ahogy a fonott kis kosárban megszárad a kenyér,
A polcok hétnapnyi pora az ujjamon, ahogy a hideg kövön ülve egy kicsit álmodom,
A szúrós morzsák a konyhapulton, ahogy hagyom, hogy néhány hajszálam a földre hulljon,
A lámpaernyő különös fénymintái a falon, a sietős tavasz első jelei a sáros-füves havon,
A szőnyeg biztonsága a talpam alatt, hogy nehezen, de mégis eltelt egy nap,
A távoli házakból kacsintgató fények, a tévéből szűrődő jól ismert ének,
A szomszéd ajtajának csapódása, a lelkem elfojtott, dühös sikoltása,
Az este reményteli sötétje, a gyertyák, mécsesek táncolva remegő fénye,
A hálószoba 20 fokos melege, a titkos gondolatok pillangóízű elegye,
A függöny selyemkönnyű páncélja, ahogy a földhöz ér, a megszűnt idő, a nincs tér,
A nem is alvás, nem is ébren, a máshol lenni az éjsötétben,
Az a néhány perc, míg kitalálom, ma este épp milyen az én világom,
Nem nagyon változnak a díszletek, arra gondolok, amire szeretek,
Arra gondolok, amire annyira vágyom, amiről reggelig azt hihetem, nem csak álom.
Legutóbbi bejegyzések