Csoda vagy – végletek nélkül

Nincs jó vagy rossz döntés. Nincs mi lett volna. Nincs jó vagy rossz út. Nincs mindig, nincs soha. Nincs könnyű vagy nehéz. Nincs csak lent vagy csak fent. Nincs mi lett volna.

Döntések vannak, amiket a belátható következmények ismeretében, a lehető legjobb tudásunk és reményünk szerint hozunk meg. Néha naívan, néha hitehagyottan. De mindenképp úgy, ahogy az adott élethelyzetben az leginkább a fejlődésünket szolgálja. Honnan tudhatnád, hogy rosszul döntöttél, amikor elváltál, férjhez mentél, megnősültél, elvállaltál egy munkát, felmondtál a munkahelyeden – hiszen soha nem tudod már meg, mi lett volna, ha ellenkezőleg döntesz. Lehet, hogy a jónak tűnő döntés lett volna igazán rossz. Nincs olyan, hogy mi lett volna, ha nem esőgumival gurulunk ki a pályára. Akkor, ott, abban a szituációban így döntöttél, és viseled a következményeit. Döntés van csak. A döntés nem rossz, és nem is jó. A döntés egyszerűen csak a tiéd.

Nincs jó vagy rossz út. Út van. Hosszú, rohadt hosszú. Néha egyenes és egyértelmű, néha kitérőktől ágas-bogas. Kanyargós. Néha félelmetes erdőn vezet át, lélekölő hangok között, lekvársűrű sötétben. Néha meg mezőn, olyanon, amilyeneket álmodban látsz: rózsaszínű, sárga, lila, világoskék virágok és halkszárnyú pillangók között, vajpuha gyepen, mohaillatban. De még a legtarkább mezőn is lehet gödör, amibe belelépsz, és kifordul a bokád.

Ettől még a mező szép marad, tovább is tudsz menni. Még ha sántikálva is. Onnantól viszont nemcsak a szépségeket bámulod majd, hanem a lábad elé is nézel, nehogy a másik bokád is kimenjen. És ha mégis? Megpihensz, katicákat keresel, bosszankodsz, hogy beletört a fű a nadrágodba, aztán mész tovább. Nem a jó vagy a rossz úton. Az utadon.

Nincs olyan, hogy veled mindig ez történik. Olyan sincs, hogy valami soha nem történik. Nincs olyan, hogy állandóan. Az autó elromlik. Aztán megjavítják. Aztán megint elromlik. És megint megjavítják. Ne a szerelőnél töltött időt, és az ott hagyott pénzt lásd, hanem azt a rengeteg kilométert, amit gondtalanul megtettél. A házakat, amiket az út mentén láttál. A zenét, amit az út alatt hallgattál. Nincs olyan, hogy soha nem jön össze. Olyan van csak, hogy néha nem jön össze. Nincs olyan, hogy soha nem hív. Hogy soha nem keres, hogy soha nem ír. Hogy soha nincs itt. Olyan sincs, hogy mindig bánt. Hogy mindig kinevet. Hogy mindig te írsz. Ritkán van és gyakran. Az már rögtön nem soha. És nem is mindig.

Nincs könnyű sors, nincs nehéz. Van a te sorsod, az enyém, az övé. Mi a rosszabb, egy elhúzódó jogi vita a problémás szomszéddal, aki megkesírti az életedet, egy visszatérő konfliktus a párkapcsolatodban, vagy nem találni munkát hetekig. Nem tehetjük mérlegre. Próbatételek vannak csak. És velük, bennük üzenet.

Nincs csak lent, nincs csak fent. Nincs boldog élet, nincs boldogtalan. Vannak álomszerűen boldog pillanatok, vannak a rémálomszerűen boldogtalanok. Vannak jobb időszakok, vannak nehezebbek. De mindegyikben ott vagy te. A tested, lelked, szellemed, tudatod és tudat alattid összessége, legyen bármi is a neved. Te vagy ott. A te hited. A te erőd. A te istened. A te gyengeséged. A te törékenységed, a te hezitálásod, a te határozatlanságod, a te feladatod, a te tanulságod, a te csalódottságod, elégedettséged, minden előnyös és kevésbé előnyös tulajdonságod.

Te magad vagy az egész. Egyszeri és megismerhetetlen. Csoda vagy. És minden érted van körülötted.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry