Napjaink

– Mi a baj?

– Semmi  – durcásan a kanapéra veti magát, kezébe veszi a telefonját.

– Biztos? – kérdez vissza, miközben átkapcsolja a tévét a sportcsatornára.

– Biztos – válaszolja szigorúra húzott szájjal, mozdulatlan tekintettel, a telefont nyomkodva.

– Akkor jó – nyugtázza békésen, elnyúlik a kanapén, megigazítja a párnát a feje alatt, tovább nézi a jégkorongot.

– Téged tényleg ennyire nem érdekel, hogy mi van velem? – fordul a fiú felé számonkérő, dühös arccal.

– Te hülye vagy?! Most kérdeztem, hogy mi a bajod, azt mondtad, hogy semmi.

– Igen, de két kérdéssel le is tudtad az egészet. Ha igazán érdekelne, akkor nem tévéznél, hanem velem foglalkoznál.

– Ezt nem hiszem el, tényleg nem vagy normális. Most kérdeztem, hogy mi a bajod. Azt mondtad, hogy semmi.

– De elég hamar abbhagytad a kérdezősködést.

– Na jó, hagyjuk ezt, képtelen vagyok újra és újra végigcsinálni ezt a vitát.

– Látod? Mondtam, hogy nem érdekel.

– Hát ez vicc! – kiált fel kínjában nevetve.

– Vicc? Tényleg vicces? Akkor nevess rajta. Nehogy megkérdezd esetleg még egyszer.

– Jó. Mi a baj?

– Semmi.

– Mondd el, kérlek, szeretném tudni, hogy mi a baj – próbál türelmet erőltetni magára.

– Tényleg akarod tudni?

– Esküszöm.

– Nem fogsz kinevetni?

– Nem.

– Á, inkább nem mondom el.

– Mondd el, kérlek.

– Tényleg szeretnéd tudni?

– Tényleg – egyre nagyobbakat sóhajt, próbál uralkodni magán.

– Jó, de kapcsold ki a tévét.

– Lenémítom.

– Kapcsold ki.

– Bazmeg, hagyjál már, mit akarsz? Mondd el, mi a bajod, hadd nézzem már meg ezt a kurva meccset!

– Mondtam, tudtam! Fontosabb a meccs, mint én!

– Figyelj, ha balhézni akarsz, akkor szólok, hogy nekem semmi hangulatom hozzá. Ha akarod, elmondod, mi a bajod, ha akarod nem, ebbe most nem megyek bele.

A lány elfordítja a fejét, mint akit lelepleztek. Nem is néz a fiúra, mikor megszólal.

– Megöregedtem.

A fiú ösztönösen felröhög.

– Te hülye vagy, esküszöm.

– Nem. Ne vicceld el. Megöregedtem. Nézd ezeket a ráncokat a szemem alatt – és újra a fiúra néz, szeme alatti mélyedésekre mutat.

– Már megint ez. Minden egyes nap végigcsináljuk ezt?

– Hervadt virágot látsz csak, amikor rám nézel.

– Jézusom.

– Tudom, hogy így van.

– Képtelen vagyok megint eljátszani.

– Mert igazam van, csak nem mered elmondani.

– Ezerszer elmondtam már…

– De megbeszéltük, hogy ha ezeregyedszer megkérdezem, akkor is elmondod majd.

– Kurva jól nézel ki. Jobban, mint bármelyik huszonéves. Ha most találkoznánk, megint felszednélek.

– Biztos?

– Biztos.

– De egészen eltakarják a szememet a ráncok, amikor nevetek.

– Nem érdekelnek a ráncaid.

– Még ez a nagy sem?

– Nem, az sem. Szép vagy.

– Kitalálok valami újfajta nevetést, hogy ne ráncosodjon a szemem.

– Mindenképp, ez kurva jó ötlet.

– Ironizálsz, de nekem ez tényleg szar érzés. Talán ha így, csak csücsörítve nevetek és közben kimeresztem a szememet, az még esetleg feszesít is.

– Édes istenem…

– Tudnál egy kicsit végre velem foglalkozni? Komolyan venni a problémámat?

– Szép vagy. A legszebb vagy nekem. Szeretlek.

– Most ezt csak úgy mondod, hogy megnyugtass.

– Na jó. – visszahangosította a tévét, az oldalára fordulva tovább nézte a meccset.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s