A padlón heverve

A nappali egyik felét duplo darabok borítják, a szőnyegen megunt kisautók, mágneses játékok, babák.

Köztük én. Lelkem apró mozaikjai tizenötezer darabos kirakóként terítik be a padlót. Néhány részemet a szőnyeg alá fújja az ajtónyitással érkező huzat. Merevre fagytam. Nem tudok mozdulni, csak tovább törnék. Gondolni nem bírok, csak még apróbbra zúzódnék. Érezni nem merek, annyiszor ölt már meg. Arcom egyik feléhez ér a parketta hideg erezete. Elfordult az egész világ, mintha nem is felfelé törnének a fák. A hó is máshogy hull. Fájdalmamat dúdolja a szél, félelmemet zúgja a repülő, a kéményből habosodó füst az én keserűségemmel festi fehérre az eget.

Csak fekszem bénultan, nem is tudom, mióta. A teraszajtón át figyelem a málnabokorba esett madáretetőt. Nincs benne se mag, se madár. Itt még a madár se jár, lelkem minden zuga riasztóan sivár.

Várom a könnyeket. Nem jönnek. Elhallgatott és kiszáradt minden odabent. Anya képéig bírom csak mozdítani a szemem. Milyen más volt még néhány hónapja az életem. A padlóba nyomom a tenyerem. Mozdítanám magam, de nem merem. Mintha nem az én testem lenne, nem az én agyam, nem az én szellemem.

Szeretném hallani, mit motyog odabenn ez az idegen valaki.

Nem értem,

és nem ismétli, hiába kérem.

Szeretném hallani, hogy valaki megnyugtat, ott belül.

Szeretném érezni, hogy valaki a lábam mellé ül.

Szeretném engedni az érintést,

szeretném félteni a féltést.

Szeretném hagyni a közelt, a távolt,

szeretném élvezni a bárholt.

Szeretnék újra egész lenni,

nem a padlón heverni feldarabolva,

Szeretnék újra egész lenni,

kirakva vagy felporszívózva,

Szeretnék egész lenni újra,

Szeretnék bátran gondolni a múltra.

 

Szeretnék mozdulni. Még egyszer, utoljára anyám vállára borulni.

Úgy szeretnék megnyugodni.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry