Néha bele kell pusztulni

Tegnap megkérdezte valaki, hogy vagyok mindig ilyen erős. Hirtelen nem tudtam mit mondani, csak annyit, hogy nincs más választásom. Aztán eszembe jutott ez a régi írásom, életem egyik nehéz időszakából.

Az ember néha belepusztul.
Fáradtságba, kimerültségbe, kirúgásba, felvételbe, szakításba, szerelembe, vitába, békülésbe, aggodalomba, félelembe, hezitálásba, döntésbe, továbblépésbe, maradásba. Indulásba, érkezésbe, gyógyulásba, megbetegedésbe, várakozásba, sürgetésbe, türelembe, türelmetlenségbe.

A belepusztulással együtt kicsit fel is adja az ember. Vérrel festett verejtékben vergődik a hideg padlón, könny és izzadság együtt váj medret a gerince alatt. Artikulálatlanul, hörögve ordítja Isten nevét, kérdéseket ismétel, választ nem is várva, csak a megkönnyebbülést remélve. Monotonon mormolja, hogy nem bírja; mondja zokogva és sírva, üvöltve és suttogva, hüppögve és taknyot nyalva. Szánalmas vonaglásában könyörületért imádkozik, erőt kér és bölcsességet, kitartást és reményt, hitet és páncélt.

Könnyfüggönye mögül kitekintve rájön, nincs se isten, se ember, senki, aki bármilyen módon enyhíteni tudna a fájdalmán. Mert a néha belepusztulás mindig fáj. Olykor tompábban, máskor hasogatva. Megint máskor zsibbasztva vagy épp szurkálva. Csak az épp belepusztuló ember érzi, hogy mennyire és hogyan. És akkor a belepusztuló ember kénytelen feltámadni. Kénytelen tovább bírni. Kénytelen ropogó gerinccel, csikorgó csontokkal, száradó szájjal, viszkető fejbőrrel felszerencsétlenkedni magát a padlóról és arrébb araszolni a tócsából.

És akkor a belepusztuló, majd feltámadó ember szokatlan bizsergést érez a sejtjeiben. Végre nem meleg húgy áztatja belülről érfalait, hanem valami régóta nem tapasztalt pezsdülés, szédítő zsongás mozgatja szinte magától a testét.
Él. Feltámadva. Mert mikor minden könny elfogy, mikor minden ima véget ér, mikor elnémul az ordítás, akkor valahonnan, isten tudja honnan, egyszer csak megérkezik az a kurva elszántság, amitől a belepusztult ember megtörhetetlenné, megfélemlíthetetlenné, legyőzhetetlenné válik.

Az új a legváratlanabb pillanatokban születik.
Az új mindig jó.
Az új pokolian erős.
De az újra meg kell érni.
Rengeteg belepusztulással.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s