Így nevel a lányom

Remélem, amikor majd Olívia böngészi az interneten a róla szóló írásaimat, nem fog gyűlölni, hanem érti majd, hogy annyira büszke anyuka vagyok, hogy azt akarom, az egész világ tudja, mennyire okos ő, mennyire imádom és milyen büszke vagyok rá. (Szóval bocsi, tücsök, kicsit lennél unalmasabb és butább, akkor nem írnám le az elbűvölően édes sztorijainkat! Szeretlek, kislányom!)

Mostanában rájött, hogy kiabálással ki tudja adni magából a feszültséget – jó, talán látta is valakitől -, ez pedig annyira vicces helyzeteket szül, hogy időnként tényleg nagyon nehéz visszafojtanom a nevetésemet. Imádom például, ahogy a kb. 110 centis tökmag harisnyában állva toppant egyet a lábával, és a kis cérna fejhangján közli, hogy „nem is élek veled tovább, soha, soha!!”. Ilyenkor nem borulok ki, egyáltalán nem emelem fel a hangomat, nem veszem túl komolyan, inkább érdeklődöm, hogyan képzeli az életét egyedül, így egy pillanat alatt átmegy tök normális beszélgetésbe az édes kis műbalhé.

A vörös posztó nálunk most a maga után elpakolás – ez valami négyéves kori sajátosság lehet? -, minden egyes alkalommal hosszú szóváltás előzi meg, amíg azt a nagyjából hat percet rászánja az életéből, hogy elpakolja a sok apró vackot. Tudom, elrakhatnám én is, gyorsabban is, meg egyébként is, de akarom, hogy megtanulja a rendrakást. Legutóbb a szobájában kellett a plüssállatokat visszatenni a helyükre (bedobálni egy hatalmas tárolóba, őrületes meló), de ezt sem hagyta szó nélkül. Miközben a ruháit hajtogattam be a szekrényébe, ő csak mondta és mondta és mondta, és én legszívesebben megzabáltam volna. Főleg, amikor elért oda, hogy (leírom szó szerint):

– Te most mit csinálsz?

– Berakom a ruháidat a szekrénybe.

– És miért nem segítesz nekem???

– Mert szeretném, ha megtanulnál egyedül rendet tartani magad körül.

– Hát ez nem annyira anyukás!

És közben – ha morogva is, de – csinálta, amit kértem tőle.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry