Ennyi volt?

Hát vége van. Pár napig még ott az ünnep az otthonunkban, délután, esténként egy kicsit még máshogy olvasunk, máshogy nézzük a tévét. De a néhány hete még annyira várt karácsonyfa lassan zavaróvá válik, csak a helyet foglalja, kerülgetni kell és amúgy is potyognak róla a tűlevelek. A fényeit reggelente be-bekapcsoljuk, de inkább már csak kötelességtudatból, mintsem azért, hogy gyönyörködjünk benne.

Egy pillanat volt csak a várakozás, egy pillanat volt a karácsony, a szilveszter is, egy pillanat volt, amíg lelassulhattunk. Ma már majdnem minden a régi menetrend szerint halad. Óvoda, iskola nincs még, picit könnyebb így az átmenet a fenyőillatú bezárkózásból a megszokott, padlószőnyegszagú tennivalókba.

Aztán indul majd a szokásos kapkodás, a nemigazhogynemtudunkidőbenelindulni, a gyeremáááár, a hihetetlenhogymindigelkésünk. Közben feltétlenül lehet kattogni rajta, mikor bontjuk le a fát úgy, hogy a gyerek épp ne legyen itthon, hol tároljuk majd a díszeket, és mi teszi majd ünnepivé az otthont, a mindennapokat a következő tizenkét hónapban.

Mi magunk. És a pillanataink. A várakozás, amit teremtünk. Nehéz, nem is mindig működik, főleg nem január másodikán, amikor ködös, esős, sáros, szutykos a hajnal. Amikor nemhogy dolgozni, de az ágyból kimászni, a szemünket kinyitni sincs sem kedvünk, sem erőnk. Amikor legszívesebben nem szundit nyomnánk, hanem kikapcsolnánk a telefont, és magunkat is, csak legalább még egy napra. Ilyenkor lehetetlennek tűnik megtalálni bármit is, nem még a szépet a lustán kattogó másodpercekben.

Megpróbálni azért érdemes. Hiszen van még hátra két hónap a télből, lehet még várni legalább egy igazi nagy havazást. Lehet várni az igazi kemény fagyokat, hátha lesz jégvirág az ablakokon, és hátha lehet driftelgetni a Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt közötti szerpentineken. Lehet várni az ovi, suli utáni összebújásokat a gyerekünkkel. Lehet várni a síelést, a nagyszülők látogatását, a hétvégi kirándulást, a múzeumot, a koncertet, a játszóházat, a sima péntek estét.

És közben lehet élvezni, hogy helyet kell csinálni a karácsonyra kapott játékoknak a gyerekszobában. Lehet élvezni az emlékezést a régi játékok elpakolásakor. Lehet élvezni, hogy most nincs annyira hideg, elég lesz egy vékonyabb kabát is, és lehet élvezni, hogy nem fagyunk meg harisnyában és szoknyában. Lehet élvezni a hosszú estéket, lehet élvezni, hogy kellenek még a puha takarók, lehet élvezni, hogy helye van a forró kávénak, teának. És lehet élvezni, hogy megteremtjük a gyerekünknek és magunknak mindazt, ami a saját életünkből talán hiányzott.

Lehet örülni neki, hogy a gyerekünk szerint gyertyaillatúak vagyunk, miután minden lángot elfújtunk. És igen, lehet gyertyát gyújtani, lehet karácsonyi fényeket kapcsolni karácsony és karácsonyfa nélkül is.

Lehet bennünk ünnep naptártól és dátumtól függetlenül.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry