Konyha lezárva!

Nem bánnám, ha reggelre kordonnal különítenék el a konyhát a házunk többi részétől. Arról álmodom, hogy olyan nagy, szkafanderhez hasonló védőruhába öltözött szakemberek fogadnak hajnali ötkor, és megtiltják a belépést, miközben a bögre kávémat azért átnyújtják. Annyit voltam ugyanis az elmúlt tíz napban a főzőhelyiségben, hogy csukott szemmel is össze tudnék már dobni akár egy háromfogásos menüt is. Úgyhogy most egy kis időre elég volt.

Sosem értettem, miért vannak úgy ki a háziasszonyok – ős-konyhatündérek és félprofi hobbiséfek kivételek – az ünnepektől, miért lélegeznek fel annyira, mikor elmúlik a karácsony és a szilveszter is. Most már tudom. Pedig én csak kettőnkre főztem, amiből ráadásul az egyikünk – az elfogyasztott étel mennyiségének tekintetében – félnek számít. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy két-három-négy gyerekes családban hogy a francba bírja ki a téli szünetet egy anyuka. Gondolom, hozzám hasonlóan a létező összes hosszmértékegységben mérve is ismeri már a távolságokat a hűtő-tűzhely-konyhapult háromszögben. Pláne, ha a két felnőtt + egy-kettő-három-négy gyerek kombóban akad egy-egy glutén- vagy laktózérzékeny, esetleg cukorbeteg, vegetáriánus, netán vegán. Ehhez képest nekem még istenes dolgom volt, főleg, hogy vendégeket is csak kétszer vártunk.

Nincs étel, amit nem főztem meg, nincs gyümölcs, zöldség, amit nem ettünk meg, nincs olyan edény, ami ne akadt volna legalább kétszer a kezembe, nincs olyan fakanál, habverő, merőkanál, szűrőlapát, evőeszköz, amit nem használtam, nincs olyan pohár, bögre, amiből nem ittam. Fóliáztam, porcióztam, fagyasztottam, olvasztottam, töltöttem, aprítottam, pirítottam, habartam, rántottam, pároltam, sütöttem, sűrítettem, pároltam, sóztam, borsoztam. Mosogatógépbe be, mosogatógépből ki, szekrénybe be, szekrényből ki, mosogatógépbe be. Gyakorlatilag a konyhában aludtam el és ott ébredtem.

Utólag visszagondolva a fele munkát megspórolhattam volna, mert a gyerek legjobban a szilveszteri, sebtiben összedobott paradicsomos tésztának örült, szóval azzal, meg négy-öt vajas kifilivel simán ellettünk volna. Kevesebb konyhai meló, kevesebb stressz, kevesebb haszontalan idő.

Úgyhogy most, újév estéjén legyen kedves mindenki kifáradni a konyhából, úgyse fogja senki megcsinálni helyettünk a még elvégezendő feladatokat, megnézni a Micsoda nő!-t vagy valami más klassz kis limonádét. És remélni, hogy reggelre a paleontológusok értékes fosszíliákra bukkannak a járólap alatt, és legalább három-négy napra műveleti területté nyilvánítják a kis házi börtönünket.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s