Közzétéve: 2017.12.30. | Kőváry Anett
Mindig is utáltam a szilvesztereket. Nem azért, amiért a legtöbben, mert erőltetett buli, habár egy kicsit emiatt is. Úgy (is) vagyok vele, mint az esküvőkkel: hogyan lehetek benne biztos, hogy topon leszek valaki más élete legfontosabb napján, és tudok vele örülni felhőtlenül? Valahol ugyanez a szilveszter is. Csak mellette ott van még az elkerülhetetlen búcsú a megszokottól és a gyomorszorongató félelem a teljesen újtól.
Igazából nem utáltam mindig a szilvesztereket. Imádtam, amikor nagyiéknál buliztunk. A falu szélén, a kis bakterház nagyobbik szobájában, szerpentinnel a nyakunkban, szilveszteri Ablakot, Szeszélyes évszakokat és Benny Hill Show-t nézve. Antal Imre Kudlik Júliával tangózott nagyon viccesen, Benny Hill Gálvölgyi János hangján űzte a félmeztelen csajokat. Nem is nagyon értettük, csak nevettünk. Nagyi korhelylevest főzött, éjfélkor kölyökpezsgőt ittunk, aztán mikor már nagyobbak voltunk, belekóstolhattunk a rendes pezsgőbe is. A tesóm, meg a két anyai unokatesóm. És nagyiék. A Himnusz után ágyba bújtunk, nagyi a lányokkal aludt, nagyapa az egyetlen fiú unokájával. Imádkoztunk, hogy ne kelljen pisilnünk éjszaka, mert a bakterházhoz pottyantós wc tartozott, úgyhogy éjjel bilibe végezhettük csak a dolgunkat. Amikor már mindenki elcsöndesedett, amikor csak a fejünk búbja látszott ki a dunyha alól, amikor már csak az óra ketyegését hallottuk, amikor elrobogott az éjszakai tehervonat a fejünktől alig tíz-húsz méterre, alig vártuk, hogy nagyapa megszólaljon. És nagyapa tudta, mindig tudta, és megszólalt, mindig úgy, mintha álmában beszélne:
“Zsuzsa, át kell vinni a gyereket!”
És mi kacagtunk, a könnyeink potyogtak, fulladoztunk a nevetéstől. Sosem derült ki, mit jelentett ez a mondat, se a nagyanyám, se a családban más nem volt Zsuzsa, gyerek mondjuk volt bőven, de a sztorinak soha nem volt se füle, se farka, viszont akárhányszor ott aludtunk, elhangzott ez az egy mondat, ami maga volt a boldogság. Nem érdekelt se újév, se óév, sem fogadalom, sem hátrahagyandó szokás, csak ezt az egy mondatot vártuk minden szilveszterkor. Úgy, ahogy csak nagyapa tudta mondani.
Szerettem azokat a szilvesztereket is, mikor anyáék barátaival, a “bandával” együtt buliztunk. Éváék, Katiék, Zsuzsáék, Gabiék, és mi, Ircsikéék. Csak hárman voltunk lányok a gyerekek között, a nővéremmel mi ketten, és Anita. Imádtuk ezeket az év végi bulikat, igazi hangosan röhögős, táncolós, petárdázós, filmen elalvós szilveszterek voltak, téliszalámis, főtt tojásos, pirosaranyos, reszeltsajtos, csemegeuborkás szendvicsekkel, kaszinótojással és francia salátával, Fantával és Pepsivel.
Nem szerettem viszont a szilvesztert valamikor ’97-’98-ban az ózdi Rióban, mert a Szancsival valahogy elvesztettük egymást, és én ott álltam egyedül az ablakban éjfélkor, csupa idegen között. És zokogtam. Nem szerettem az ezredfordulós szilvesztert sem Tolcsván, amiről uhh.. amiről inkább nem mesélek. Nem szerettem a szilvesztert a volt férjemmel sem, amikor úgy berúgtam, hogy világomat nem tudtam, de legalább felvilágosítottak róla, hogy minden hányásban van répa.
Szerettem viszont az első budapesti szilvesztert a Total Dance-en; a társasozós szilvesztert a Gabiékkal, meg az olasszal; az egyedül töltött, borozós szilvesztereket is a Gellérthegyen, meg az elsőt anyaként, amikor úgy kellett felébresztenie a gyerekem apjának éjfélkor.
És szerettem a legutóbbi szilvesztert is. Az utolsót anyával. Nevettünk az ételmérgezésemen, Olívia táncán, azon, hogy apa úgy bedurrantott a cserépkályhába, hogy 28 fok lett a nappaliban, és azon, hogy anya még így is fázott. Szerettem a buliszemüveget a fejemen, szerettem, hogy anya óránként hozott be valami finomságot a konyhából, szerettem, ahogy álltunk megbűnhődve múltat s jövendőt, szerettem, hogy vége annak az évnek, amikor megtudtuk, hogy mellrák, és hogy agyi áttétek.
Hitte, hittem, hittük, hogy jön az év, az új, amikor anya meggyógyul. Most mégis attól az évtől búcsúzom, amelyikben meghalt az anyukám. Viszont ugyanebben az évben még élt is az anyukám.
Most nem szeretem és nem is utálom a szilvesztert. Csak várom türelmesen, hogy elmúljon.
Legutóbbi bejegyzések