Elfáradni bátorság

Igazából nem kell mindig jól lenni. Kimerítő, ráadásul lehetetlen is. Össze lehet omlani, el lehet fáradni, lehet torkig lenni. Pláne ilyenkor, mikor már csak egy nap van hátra az évből. Maximum másfél.

Rosszul lenni még 2017-ben – így a végén is – ciki, egyenesen olyan, mintha tilos lenne. Ha valaki megkérdezi, hogy vagyunk, elmoroljuk orrunk alatt az automatikus “jól vagyok” hazugságot, vagy legfeljebb egy “megvagyok”-kal merjük érzékeltetni, hogy nem minden oké. Mert elgyengülni, elfáradni nem fér bele a társadalmi elvárásokba. Engem ez már jó ideje nem érdekel. Ha szarul vagyok, és valaki kérdezi, megmondom őszintén. De az emberek ezzel nem tudnak mit kezdeni, zavartan hebegnek-habognak, fogalmuk sincs, mit válaszoljanak. Ebből is látszik, mennyire megjátszott az érdeklődésük.

Pedig nem kellene így lennie. Anya mondta egyszer, kislányom, sose tudja senki, hogy fáradt vagy. Akkor még elfogadtam, de most már nem értek egyet ezzel. Nem akarok én rendíthetetlen kősziklának tűnni senki szemében, nem akarok elfojtani semmit, megélni akarok mindent, ami velem történik, igazi akarok lenni – ha úgy van, akkor fáradtan. Kimerülten is.

És én most, 2017. december 30-án ki merem jelenteni, hogy rohadtul elfáradtam. Elfáradtam a folyamatos megoldáskeresésben, az újabb és újabb kihívásokban – persze, tudom, igen, mindenki annyit kap a sorstól, amennyit pont elbír -, elfáradtam a félelemben, az aggódásban, a biztatásban, elfáradtam a bizonyításban, elfáradtam a problémák kezelésében. Elfáradtam a reménykedésben, elfáradtam a hitben, a várakozásban, a csalódásban.

Vezetés közben rendszeresen játszom azt, hogy megpróbálom elképzelni, milyen élete lehet a dugóban mellettem állónak. Hányan szenvednek párkapcsolati, házastársi, munkahelyi gondoktól. Hányan szoronganak a szüleikkel kapcsolatos konfliktusoktól, hányan lehetnek, akik a gyerekneveléssel nem boldogulnak. Hányan vannak, akik szakítanának, de nem mernek, hányan vannak, akik szerelmesek, de félnek megmondani. Valaki azért bosszankodik, mert átverte a kőműves, egy másik nem tudja, hogyan oldja meg a lakáscserét, a harmadiknak a kocsija vacakol hetek óta, viták az óvónővel, a legjobb baráttal, kiégés a munkahelyen, elfogyott hit önmagunkban.

Nem kell ezeket elrejteni. Nem lesz attól senki erősebb, hogy erősebbnek akar látszani, mert az már nem a valóság, és ami nem a valóság, az valamilyen szinten hazugság, a hazugság pedig gyengít. Lehetsz nyugodtan gyenge, mondhatod, hogy elfáradtál, lehet eleged, kisírhatod magad, bosszankodhatsz, dühönghetsz, sőt, akár szünetet is tarthatsz. Nem kell istent játszanod szülőként, házastársként, élettársként, barátnőként, barátként, beosztottként, főnökként, gyerekként sem.

Lassan 364 nap van mögöttünk 2017-ből. Meglepődnénk, ha összeszámolnánk, ebből mennyi volt az, amin valóban jól éreztük magunkat, mennyi, amin próbáltuk elrejteni a gondjainkat, és mennyi, amin mertünk lemenni a mélyére.

Hiszem, hogy igazán jól csak akkor lehetünk, ha tudunk igazán rosszul is lenni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s