Ismerkedés terepen – elveszve a tinderen

Igen, egyszer mindenki megtalálja a párját, meg oka van annak, hogy ennyit kell várni rá, lásd meg az örömöt magad körül, találd meg a boldogságot saját magadban, nem lehetsz magányos, ha van egy gyereked – csak néhány a normális párkapcsolatra vágyó egyedülálló anyáknak szóló vigasztalások közül. Azzal együtt, hogy hiszek a sorsban, eleve elrendeltetésben, vonzás törvényében, satöbbi, próbálok azért kicsit rásegíteni az ügyre, úgyhogy az elmúlt hetekben szétnéztem a tinderen. Tanulságos kalandozás.

Nem mondom, hogy nincs valami húspiac szaga az egésznek, de egyedülálló anyaként idő és tér is nehezen akad az ismerkedésre. Az ovi alapból kilőve, ahogy a munkahely is, nálam nagyobb partiarc meg nemigen létezik a nappalimban, szóval valamennyire érthető, hogy egy alkalmazásra szűkülnek a lehetőségeim.  De hívjuk inkább csak katalógusnak. Mint mikor egy utazási irodában megnézegetem, milyen szállodákból választhatok. Csak itt jobbra húzom, ha tetszik, nem pedig behajtom vagy betöröm az oldalt. Aztán várok, hogy a betárazottak közül is engem hajtson be valaki. Amint párba álltunk – eleve ez, jézusom -, jöhet az igazi izgalom, A Beszélgetés.

Azt mondjuk helyből nem tudom, mit gondolnak azok a férfiak, akik az anyukájukkal – vagy annak tűnő személlyel -, esetleg barátnőjükkel, feleségükkel közös fotókat tesznek a portfóliójukba. Ugyanígy gyanúsak a kizárólag tökéletesen kidolgozott testrészeket mutogatók is: olyan ez, mint mikor a való életben valaki több évtizedes szakmai múltjával büszkélkedik – általában leplez vele más hiányosságokat. Aztán vannak azok, akik feltesznek tucatnyi képet, de mindegyiken ugyanabból a szögből, ugyanazzal a bárgyú vigyorral fotózzák magukat. És a kedvenceim, akik egyetlen olyan rossz minőségű képpel indulnak versenybe, amin sem testalkat, sem arc, de még a nem is alig-alig látszik. Na meg az ismerősök, akiktől mindig zavarba jövök, illik-e szóba hozni, hogy láttam a virtuális castingon, vagy csak kussban húzzam jobbra, és ha ő is, akkor legalább dumálhatunk, vagy egyáltalán ne is foglalkozzak vele?

Szóval nem nehéz zsákbamacskába botlani, de azzal is úgy vagyok, egyszer talán nekem is lehet szerencsém. Volt is mondjuk, tényleg egyszer (megígérem, hogy arról is beszámolok majd), de a szórakoztatóbb esetekből még mindig több van.

Egyáltalán nem reprezentatív felmérésem alapján megállapítható, hogy a tinderező férfiakban semmiféle kreativitás nincs. Minden második párbeszéd azzal kezdődik, hogy egy ilyen csinos lány mit keres a tinderen, minden első pedig azzal, hogy szia, hogy vagy. Aztán vannak az igazán lúzerek, akik úgy másolják be a mindenkinek elküldött körüzenetet, hogy elfelejtik átírni benne a címzett nevét. Így lettem legutóbb Edina. A pofátlan perverzekből sincs kevés – nem csodálkozom, tudom, hogy valójában mire való ez az alkalmazás -, kaptam már a legmeghökkentőbb enteriőrbe helyezett péniszekről készült képeket. Például pezsgősüveg társaságában ágaskodó hímtagról, szatén vagy selyem ágyneműben – úgy megdöbbentem, hogy menten töröltem, nem volt időm hosszan elemezgetni -, valamint mosógépre helyezett férfi testrészről is érkezett már fotó. Nem ítélkezem, biztosan van, akinek ez bejön, én csak zavartan mosolygok, vagy könnyezve vinnyogok magamban.

Az is hozzátartozik a teljes képhez, hogy amint komolyabbra fordulna a dolog – személyes találkozás, esetleg teljes név és/vagy telefonszámcsere – azonnal behúzom a kéziféket, és maradok a biztonságos kis keresztnevem mögött. De nem adom fel.

Most azzal szórakoztatom magam, hogy aki kicsit is szimpatikus, máris jobbra húzom, a nagy számok törvénye alapján nagyobb eséllyel bukkanhatok kincsre.*

*Újságíróként feladatom és kötelességem a kételkedés, amihez a terepmunka elengedhetetlen. A fenti tapasztalatok ebből adódóan születtek.

One Comment

  1. Kotosz Gábor

    Szia Ancsika! Amikor hallottam, hogy nagyon beteg anyukád, akkor kerestem rá a neten. Így találtam rá a Facebook profilodra. A nyilvános részén sajnos már csak a halálhíréről értesültem. Őszinte részvétem! Azóta nyomon követem az írásaidat a kovaryanett.hu-n és látom a vívódásaidat a gyásszal és az anyasággal (az egyedülálló anyasággal) kapcsolatban. Érdekes és jó az írásaidat olvasni. A gyászhoz nem tudok hozzászólni. Az anyasághoz való hozzáállasodról viszont azt gondolom, hogy ha úgy csinálod, ahogy leírod, akkor ez példa lehet mindenki számára. Sok kitartást kívánok és bíztatni szeretnélek, csak így tovább! A gyereknevelésben és az írásban is! Egyszer meg csak jön egy pótapuka a kislányodnak! (vagy teherhordozó neked)
    😀
    Üdv.:
    Kotosz Gábor

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s