Karácsonyi vallomás: Egyedülálló anyának lenni szívás

Az Igazából szerelem emlékezetes táblás jelenete óta tudom, hogy karácsonykor igazat mondunk. Nem mintha máskor nem, de ilyenkor valahogy könnyebben lesz őszinte az ember. És mivel mostanában egyébként is érzelmek tucatjait élem át szinte percenként váltakozva, van annyira elegem ebből a lelki hullámvasutazásból, hogy le merjem írni, mennyire unom az egyedülálló anyaságot.

Mert be lehet csomagolni ezt a dolgot mézeskalácsillatú, hópihemintás, ropogós díszpapírba, köthetünk rá aranycsillámtól ragacsos masnit, attól a tény még tény marad: egyedül lenni a gyerekemmel – különösen karácsonykor – óriási szívás. És nem, nem kellenek a szánalmas, kamuszagú önvigasztalások, hogy de örüljek neki, hogy van a lányom, és nem is vagyok igazán egyedül, mert ő itt van nekem, meg az sem kell, hogy csak az a lényeg, hogy együtt legyünk, az sem, hogy ezek lesznek a legszebb karácsony-emlékei, nem. Hogyne örülnék neki, hogy van ő nekem, velem, hogyne lennék boldog, hogy szép karácsonya lesz, de ezzel együtt hogyne vágyhatnék arra, hogy ne kettesben üldögéljünk a karácsonyi asztalnál?

Nem azért írom ezt, mert azt sem tudom, hány éjszaka telt már el az elmúlt időszakban köhögés- és lázcsillapítással váltakozva, és nem is azért, mert nem csinálom mindezt pont annyira ösztönből, mint szeretetből, hanem mert annyira jó lenne, ha valaki egy ilyen éjszakán egyszerűen csak annyit mondana: nyugodj meg, minden rendben van.

Nem is azért írom ezt, mert nem tudom egyedül beállítani a fát a talpba, majd a talppal együtt a nappaliban a helyére, csináltam ezt akkor is gyakran, mikor szingli voltam, hanem mert annyira jó lenne, ha valaki végre azt mondaná, igyál egy pohár bort nyugodtan és nézd meg, egyenes-e.

Nem azért írom ezt, mert le akarnám adni a 0-24 órás szolgálatot, hanem azért, mert szeretnék egyszer végre úgy elugrani kenyérért, ásványvízért, paradicsomszószért, köhögéscsillapítóért, hogy ne kelljen a gyerekemet is magammal cipelnem, sínadrágba, sálba-sapkába, csizmába öltöztetve, miközben otthon kellene pihennie.

Nem azért írom ezt le, mert nem tudom vállalni a sorsomat, azért írom ezt le, mert egyszerűen úgy érzem, elég volt.

Elég volt a késő esti tinderezésből, a bárgyúbbnál bárgyúbb cset-párbeszédekből, elég volt a saját magamat hibáztató áthallásokból, mert nem, nem én akartam, hogy így legyen. Elég volt a rámpirításokból, hogy miért nem tettem meg mindent a kapcsolatomért, persze, élhetnék tovább egy feszültséggel teli viszonyban. Elég volt az ál-nyugtatásokból is, hogy majd jönni fog, majd máshogy lesz, majd, majd, majd, majd. Nem. Nem megy egyszerre az egyedüllét és a türelmesség, karácsonykor különösen nem.

Megosztani akarom az érzéseimet, a gondolataimat, a boromat, az ünnepi vacsorámat, a rémületemet, a fájdalmamat, a kétségbeesésemet, a kimerültségemet, a terveimet, a vicceimet, a csomagolandó ajándékokat, a mézeskalácsomat.

Igaz, végtére is én választottam ezt az életmódot, de nem azért, mert ez tesz boldoggá, hanem mert ez biztosította a nyugalmamat. Ahogy volt bátorságom annak idején meglépni mindezt, úgy van bátorságom leírni is az igazat. Mikor máskor, ha nem karácsonykor.

Nem akarok több magányos ünnepet, mert kevés ennél fájdalmasabb dolog létezik a világon.

One Comment

  1. Bana

    Hmmm… Pasi vagyok, így nem adatott meg nekem, hogy anya lehessek és az sem tudjam milyen az mikor valaki egy gyermeket hoz a világra. Írtad, hogy a Te döntésed volt és felvállaltad, hogy egyedül neveld fel a gyermeked. Büszke vagyok rád ezért és tisztellek! De tényleg, mert neked olyasmi adatott meg ami másnak nem. Sőt lehet, hogy másnak sosem mert vele kibabrált az élet és nem lehet neki. Az érzem az egész írásban, hogy felvállaltad és vállalod és a végén jön a csattanó és ezt idézem: “Nem akarok több magányos ünnepet, mert kevés ennél fájdalmasabb dolog létezik a világon.” Van gyermeked és magányos ünnepről írsz, ami valljuk be, hogy NEM IGAZ! Neked sokkal több adatott meg, mint másoknak és ezt írod a végén. Hogy lehetsz magányos egy gyermekkel aki ott van melletted minden áldott nap? Ő csak akkor van amikor neked szükséged van a boldogságra? Dehogy! A fenéket! Ő a tested és a véred és mindig, igen MINDIG ott lesz neked! Igen nehéz mert szülőként egyedül vagy és nincs ott melletted az a bizonyos “APA”. De kérdem én tudja ezt bárki is helyetted jobban megadni? Azt a szeretet amit tőled kap a gyermeked? Nem szerintem senki! S most tudom, karácsony van és arra vágysz, hogy 3 legyen az a kettő. Ez elég nehéz. Elég nehéz szembenézni azzal, hogy nincs ott az oldaladon senki sem aki neked legyen a támasz, aki segít és felemel a nehéz pillanatokban. Ettől még nem kell letörnöd! Te felkelsz minden reggel és ott vagy a gyermekednek és mindig mellette állsz, jóban, rosszban, esőben, szélben. S vannak férfiak akik ezért csodálnak és látják mi az mit minden nap megteszel. S van aki nem csak lát, de közeledik is, de kérdem én hányszor emeled fel tekinteted, hogy meglásd vannak akik más szemmel néznek rád és nem csak egy anyát, hanem a nőt látják benned? Szerinted, hány férfi megy el melletted aki megadná azt amire vágysz és lenne támaszod amikor csak akarod? Hidd el nem csak egy, több is! Egyszerűen emeled fel a tekinteted és ne csak azt nézd mit kell megtenned nap mint nap, hogy a gyermeked boldog legyen! Nézz csak láss! Emeled fel tekinteted és engedd be azt ami előtted van. A gyermeked sosem fog elítélni vagy megróni azért, mert Te szeretnéd, ha valaki úgy szeretne, ahogyan Te szereted a Gyermeked!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s