Anya rúzsa

Életemben most először mentem rohanás nélkül karácsonyi ajándékokat vásárolni. Jó, talán egyszer volt már ilyen, még a volt férjemmel – aki nem a gyerekem apja -, akkor talán még novemberben megvettünk szépen mindent. Most viszont tényleg rászántam a délutánt, kiöltöztem, megterveztem, elhatároztam: nyugodt leszek, és minden percét élvezni fogom annak, hogy a szeretteimnek készülök örömet szerezni.

Még az sem húzott fel, hogy egy óra alatt értem Hűvösvölgyből a Mammuthoz. Egy óra alatt tettem meg úgy 6-8 kilométert. Lehet, hogy nagyon mellélövök, de vállalom, sosem volt jó a térlátásom, a mértékegységekkel meg alapból vannak problémáim. Meghallgattam úgy százszor Michael Bubblétól a “Have yourself a merry little christmas”-t, nézegettem a többi autóban a többi sofőrt, újra végigvettem, kinek mit veszek, a bejárathoz közel találtam parkolóhelyet, és próbáltam megjegyezni, melyik zsebembe teszem a parkolókártyát.

Végigjártam azt a négy-öt üzletet, amit kellett, mindenkinek megtaláltam mindent, amit szerettem volna. Magamat megleptem egy olcsó fekete táskával, régóta megérdemeltem már, meg úgyis kell valami a fa alá, amiről a lányom azt hiszi majd, hogy az angyalok hozták anyának. Mégsem állhatok ott ajándék nélkül, még a végén azt gondolná, hogy az anyukája nem volt elég jó. Szépen becsomagolom majd, és amikor kibontom, nagyon fogok örülni.

Életemben most először nem vettem ajándékot az anyukámnak. Életemben most először nem kellett ajándékot vennem az anyukámnak. Pedig neki igazán jó volt vásárolni, mert anya mindennek örült. Illatszernek, ékszernek, ruhának, könyvnek, dísztárgynak, konyhai cuccoknak, táskának, kesztyűnek, sálnak, lábkrémnek, kézkrémnek, arckrémnek; de különösen a rúzsoknak. Anyának több száz rúzsa lehetett. Mind ugyanolyan színű, legfeljebb eltérő árnyalatú. Lila rúzst szeretett, minden táskájában volt egy rúzsa. Bárhová ment, rúzs nélkül nem indult el. Amikor hatalmas balesetük volt apával februárban a 37-esen, a roncsok között is a táskáját és a rúzsát kereste. Amikor életében utoljára hagyta el az otthonát, kért egy napszemüveget és kirúzsozta magát.

Amikor a temetése előtti éjszakán a kazánházban magamra vettem a pulcsiját a kórházi bőröndjéből, a zsebébe nyúlva egy rúzst találtam.

Akárhány drogéria előtt mentem el bevásárlás közben, akárhány rúzsra pillantottam rá, mindben anya rúzsát láttam. Nem sírtam. Mosolyogtam.

Most először értettem meg, mit jelent az, hogy anya már örökké ott lesz mindenben.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry