Közzétéve: 2017.12.10. | Kőváry Anett
Úgy volt, hogy ez a hétvége csak a miénk, ami végül is igaz lett, de nem úgy, ahogy elterveztük. Úgy volt, hogy majd adventi vásározunk, Maja megtanítja Olíviát korcsolyázni, hogy elmegyünk a Mikulás Grand Prix-re, ehelyett mesemaratonozunk itthon, a fűtetlen lakásban. Advent ez, csak másképp.
Ez a kazán-ügy hosszú évek óta kísér. Még egy másik albérletben laktam, gyerek sehol, párkapcsolat sehol, Balázsékkal dolgoztam, mikor hétről hétre ki kellett hívni a szerelőt, mert folyamatosan gond volt a cirkóval. Emlékszem, az egyikük egyszer a mosdón hagyta a telefonszámát, pár sort is írt, hogy szívesen megismerne, vagy mi, nem emlékszem már pontosan, a lényeg az vot, hogy szó szerint belobbantotta volna a kazánomat.
Most, hat-hét évvel később ugyanott tartunk: amióta a gyerek megszületett, minden télen van valami gond ezzel a vacakkal, most odáig jutottunk, hogy konkrétan nincs fűtés már harmadik napja. A hálószobámban így már nemcsak a rendkívül egyhangú magánéletem miatt van hűvös, hanem az északi fekvés és a fűtetlenség miatt: 13 fok volt reggel a helyiségben, amit mostantól csak hidegszobának hívok. Úgyhogy beköltöztünk a nappaliba, hálószobává változtattuk, ahogy a reklámban is van, egy darabig élveztük a padlófűtés maradék langymelegét, most meg a főzőlappal és a sütővel próbáljuk 19 fok közelében tartani a hőmérsékletet. Az egyetlen nyomorult kis olajradiátort másfél óránként helyezem át a házban, hogy ne legyen váratlanul Elza palotája az otthonunkból. Mindez azért klassz, mert a gyerek eddig is megfázással küszködött, a körülmények meg nem igazán segítik a gyógyulását. Mondjuk könnyen lehet, hogy picit megint túlaggódom a dolgot, a három réteg ruha a két réteg takaróval – közte ágymelegítővel és fűtőszállal – időnként már neki is sok lehet, legalábbis a piros pozsgás arca és a halántékán legördülő verejtékcseppből erre következtetek. Mindegy, ki kell bírnia, este már apánál, melegben alszik, én meg várhatom a kazánhoz szükséges alkatrész hétfői vagy keddi megérkezését.
A tervezett programok helyett megnéztük Turbo, a csiga kalandjait, a Verdákat ezredjére, időnként egy kis Mancs őrjárattal, vagy Láng, és a szuperverdákkal feldobva. Sorra kapcsolgatjuk este le, reggel meg fel a karácsonyi fényeket, gyújtjuk a mécseseket, nasizunk, teázunk, kávézunk, szundizunk, összebújunk. Életemben először még mézeskalácsot is sütöttem, igaz ugyan, hogy félkész ikeás tésztából, de gyömbérillatú volt és fahéjas, anya mondta mindig, hogy almát kell mellé tenni a sütisdobozba, akkor puha marad. Szóval nem lett ugyan izgalmas adventi vásározozós szombatunk körhintával, korcsolyával, kürtős kaláccsal, a Hungaroringen is nélkülünk kezdődik a Mikulás Grand Prix, de így legalább ezzel a vattacukor hajú, szöszke kis pillecukorral lehetek egész hétvégén, még ha kicsit vacogva is.
És reménykedem, hogy hétfőn már meleg lesz.
Legutóbbi bejegyzések