Nem kell többé serpaként vonulni a játszótérre

Bevallom, amióta gyerekem van, kicsit minden télen fellélegzek, hogy végre legálisan beszorulunk a lakásba, és nem kell programokat szervezni ovi utánra. Nem mintha olyan hatalmas kikapcsolódásról lenne szó hét közben, de igenis kell ahhoz plusz energia, hogy munka után még legyen erőm a játszótéren ugrálni a gyerekkel. Most nincs ezzel gond, de igazán különös módon mégis kifejezetten várom a tavaszt, hogy kipróbálhassuk végre élesben is a csodát, amiről minden anya álmodik.

Nem, nem egy cabrio BMW-ről van szó, nem is egy önjáró robot-házvezetőnőről, hanem a járműről, ami megkönnyíti a játszótéri-, és egyéb délutáni kiruccanásokat. Egészen mostanáig nálunk úgy nézett ki a délutáni extra aktivitás, hogy a kislányom hosszasan törte a fejét azon, melyik jármű lesz az ideális a mozgáshoz. És a hosszasant szó szerint értem: indulás előtt rendre 15-20 perceket vártunk, amíg a megfelelő döntés megszületett. Futóbringa, roller vagy pedálos bicikli? Ha utóbbi, akkor kitámasztó kerékkel vagy anélkül? Ez főleg azért érdekes dilemma, mert a gyerekem nem tud még biciklizni, viszont masszívan hiszi és állítja ennek az ellenkezőjét. Édes csibéje, úgy van vele, ha azt mondom, tudok bringázni a pedálossal, akkor tudok bringázni a pedálossal. Úgyhogy a programjaink menetrendjében a gondolkodás utáni második pont általában az, hogy lebeszélem a pedálosró. Olyanokkal érvelek, hogy nehéz hajtani, lassú is, hangos is. Ezek után marad a kosárban a futóbicaj és a roller. Ja, meg néha, ha eszébe jut, akkor a lábbal hajtós kismotorja. Szóval legtöbbször a vége az, hogy ő megy az egyikkel, én meg viszem a hátamon, a hónaljam alá csapva, a nyakamban, a fejem tetején a másikat. Ami valójában már odafelé sem vicces, visszafelé viszont maga a rémálom, mert egyfolytában attól parázok, hogy mikor unja meg a gyerek egyszerre mindkettőt, és teszi a privát serpájára – vagyis rám – mindkettőt. Negyven fok körüli hőmérsékletben mindez különösen finom, de az ősz eleji hideg szélben sem kutya, amikor nincs már szabad végtagom arra, hogy megtöröljem az orromat, de közben a gyerek is fázik, és bármi áron helyet foglalna testem még szabad négyzetcentiméterein ő is.

Persze, ha az apjánál van, sokkal könnyebb a helyzet, onnan elég menő módon az akksis kvaddal gurul be a játszótérre. Van annak valami bája, ahogy az alig száz centis gyerekem bukósisakkal a fején megjelenik a mászókák között a robosztus járművel, majd a sisakot hanyagul és mindenképp felnőttesen a kormányra akasztva üvöltve röhögve indul hintázni. Nálunk viszont ez nem opció, mert a kvad apánál parkol, nekem maradtak a dög uncsi járművek. Eddig!

A jelek szerint ugyanis egy nagyon okos és kreatív feltalálóember küzdött már hasonló problémával, ezért egyszerűen kreált egy olyan járgányt, ami futóbringa és roller egyben. Ajándékba kaptuk a kis guruló praktikumot, a rollerbringát, sajnos csak ősz végén, úgyhogy várhatunk a menetpróbával a szárazabb, melegebb időkre. Az viszont már a benti használatnál kiderült, hogy ez a kis vacak olyan könnyedén alkalmazkodik a gyerekek másodpercenként változó hangulatához és igényeihez, hogy volt egy pont, amikor azt éreztem, kéne ennek a felnőttváltozata nekem is: egy autó, ami egyik pillanatban összkerék-meghajtású crossover, a másikban pedig a kanyarba simuló sportos kis vadállat.

Kis segítséggel a gyerek is át tudja állítani

Ennek hiányában kénytelen voltam beérni a gyerekem örömével, de egy percig nem bántam meg. Nagyjából 40 másodpercenként állítgatjuk át a rollert bringává, a bringát rollerré. Egyelőre csak a házban tudtuk tesztelni, kint most inkább elektromos szán vagy sárjáró lenne ideális, de már most érzem a megkönnyebbülést, hogy lekerült a vállamról a járműválasztás valóban súlyos terhe.

Ha akarjuk, roller…

Isten áldja a gyerekek igényeit pontosan ismerő járműfejlesztőket!

…ha akarjuk, futóbringa

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry