Hit

Advent első vasárnapja. Gyertya a hitért. Nem feltétlenül a trónon ülő, ősz szakállú, fehér tógás Istenben való hitért, sokkal inkább a hitünkért önmagunkban. Hogy higgyük rendíthetetlenül: fontos részei vagyunk ennek a kusza kirakósnak. Hogy higgyük, velünk teljes az egész, hogy nélkülünk összedől az építmény.

Hinni az erőben, a kitartásban, a gyógyulásban, a tanulásban, a fejlődésben, az igazságosságban, a kiegyenlítődésben, a törődésben, a védelemben, az irgalomban, a megváltásban.

A legszebb ima, amit valaha is hallottam, mindössze egyetlen mondat: “Istenem, tarts meg, kérlek a hitemben.” Majától tanultam, azt mondta a nehéz időkben, hogy ezt akkor is el bírom majd mondani, amikor a wc-re se lesz erőm kimenni a fájdalomtól. És igaza lett. Amikor minden áron, görcsösen és főleg azonnal válaszokat akarok, amikor nem értem, miért bántanak, vagy miért történik éppen az, ami, elfojtott zokogásom közben ezt még pont ki tudom préselni a fogaim között. Nem kérek mást, csak azt, hogy megmaradjon a hitem.

A hitem magamban, az elfogadásban, a tanulságban, a hitem a változásban, az állandóban, a rossz utáni jóban.

A szép szóban már rég nem hiszek, a tettekben is csak gyanakodva, de a hitem a “minden értem történik”-ben egyre erősebb. Próbálom mindenben meglátni a feladatot, az újabb leckét, és próbálom hinni, hogy ez mind tényleg az én fejlődésemet szolgálja.

Talán nem véletlen, hogy az első gyertya a hité a koszorún, hiszen hinni valójában az egyik legnagyobb kihívás a világon. Pedig gyerekként még milyen könnyen hiszünk: a szüleink szavában, a Mikulásban, Jézuskában, tündérekben, angyalokban.

Aztán felnőttként már ima kell hozzá, hogy hinni tudjunk.

 

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry