Gyerekszoba előtte-utána

Olívia picike szobáját egy évvel ezelőtt alakítottam át. Egy zsúfolt, káoszos, „mindent bele” szobából egy rendezett, letisztult, varázslatos hangulatú kuckó lett. Igaz, az azóta eltelt egy évben – szépen szólva – nem tartja magát a rend, de talán nem is az egy gyerekszobának a dolga, hogy minden élére állítva álljon benne. Nem sok minden kellett hozzá, egy kis tervezés, két darab, néhány ezer forintos ikeás bútor, és színben egymáshoz passzoló kiegészítők.

 

Előtte így nézett ki. A cél a túlélés volt, mint úgy általában az anyaság első pár évében. Minden ott maradt, ahová egyszer már befért.

 

 

 

 

 

 

És ilyen lett utána. Apa szépen kifestette, vettem néhány fehér kisbútort, lámpákat, textíliákat, fényképtartó polcot az Ikeában. Utóbbiból lett az ágy melletti könyvespolc.

 

 

 

 

De a végleges formához kellettek azok a csodálatos, kézzel készített párnák (csillag, masni és cupcake alakú) és névre szóló zászlófűzér, amit a Nituska Design készített. Így már tényleg olyan az egész, mint egy igazi hercegnő-lak.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry